3. Fejezet - Új munka

Sziasztok. Sajnálom, hogy nem lett túl hosszú ez a rész, a következő hosszabb lesz. Ne felejtsetek kommentelni :)

Folytatás hamarosan :) 

A kanapén feküdtünk, Harry mögöttem én pedig előtte. A keze a derekamon volt és magához szorított. A tévében valami gyilkolós film ment, ami nem nagyon érdekelt, szóval néha elbóbiskoltam. Már majdnem elaludtam, amikor egy nagy csattanást hallottam a bejárati ajtó felől. Rögtön felpattantunk.

- Bella, maradj itt! – szólt Harry, majd az ajtó felé sietett.

Nem tudtam, hogy mi történik, de ismét veszélyben éreztem magam. Olyan volt, mintha egy őrült horror filmbe keveredtem volna. Bárcsak film lenne és most a rendező leállítaná, de sajnos nem. Kiabálás és ütéshangokat hallottam. Sokkolva álltam egy helyben, nem bírtam mozdulni. Hátráltam, amikor egy idegen alak jelent meg az ajtóban és amikor meglátott elvigyorodott.

- Nocsak, Styles-nak új csaja lett, vagy te csak az ágyasa vagy szépség? – húzta fel a szemöldökét közben pedig felém közeledett.

A hátam a falnak csapódott, nem tudtam növelni köztünk a távolságot. Előkapott egy kést és a torkomhoz irányította.

- Mondj valami szépet, hogy életben tartsalak! – vigyorgott.

- Inkább öljön meg! – szűrtem a fogaim között.  

- Milyen engedetlen valaki. – vigyorog. – Hogy bír veled Styles? – teszi fel magának a kérdést.

- Egyszerűen! – hallok az ajtóból egy ismerős hangot, mire megkönnyebbülés járja végig a testem.

- Így még élvezetesebb lesz. – vigyorog tovább, majd felém lendíti a kését.

Majdnem elért, amikor hangos dörrenéseket hallottam. A keze megállt a levegőben az arca pedig eltorzult. A kés a falba vágódott, amikor dőlt előre, a teste teljesen lefedte az enyémet. Nem tudtam mozdulni, ebben az is benne volt, hogy túlságosan lesokkolódtam és a teste olyan súllyal nehezedett rám, hogy képtelenségnek tartottam egyedül kimenni alóla. Harry odasietett mellém és felém nyújtotta a kezét. Nem akartam megfogni, ki akartam kerülni ebből az egészből.

- Gyerünk Bella! Sietnünk kell! – sürget idegeskedve.

- Megölted! – mondtam a sírás szélén állva. Csak erre tudtam gondolni.

- Ha nem jössz téged is megfognak. – mondta ingerülten.

Pár másodpercig el kellett gondolkodnom, bár nem láttam tisztán. Csak az járt a fejemben, hogy ez az ember előttem halt meg. Az pedig rátett még egy lapáttal, hogy a hullája alatt vagyok. Szóval megfogtam Harry kezét, aki kihúzott a fickó alól és elkezdtünk rohanni az ajtó felé. A lépcsőt használtuk, a végére már teljesen kifáradtam és a levegőt is hangosan vettem.

- Most hova megyünk? – kérdeztem lihegve.

- A központba. – válaszolt egyszerűen.

Köszi Harry, ebből már teljesen megértettem, hogy merre megyünk. Ezt csak a gondolatomban mondtam a valóságban nem hangoztattam. Az utcán eléggé furcsán néztek ránk, hiszen rajtam egy férfi bokszer van egy szintén férfi inggel, hangosan vesszük a levegőt, az arcunk ki van pirulva és a copfom teljesen tönkrement, ezáltal eléggé összekócolódott a hajam. A parkolóig futottunk, ahol Harry kocsija állt. Bepattantunk és Harry már indította is a motort. Ismét olyan részébe kerültem Londonnak, amit bátran ki merek jelenteni, soha nem jártam még. Egy elhagyatott épület felé mentünk, Harry keze végig az enyémen volt, úgy húzott maga után. Teljesen kivoltam fáradva, ez a sok futás kimerített. A cipő hiánya miatt kicsit sáros lett a lábam, mivel délelőtt esett és még nem száradt fel teljesen az út. Egy régi ajtón mentünk be, Harry határozottan ment a harmadik ajtóhoz és egyszerűen benyitott. Az ajtó csapódott egyet, ahogy a falhoz vágódott. Filmbe illő pillanat volt.

- Áh, üdv Styles! – mosolygott egy negyven év körüli férfi az asztal mögül.

- Elmondanád, hogy mégis mi a fene folyik itt? – kiabálja el magát Harry, mire megint összerezzentem.

- Nem tudom mire gondolsz, de nyugodj meg. – mondja teljesen nyugodt hangnemben a férfi.

- Megtámadtak az istenit! Bejöttek a házamba! – már magából kikelve ordibál.

- Biztos valamit rosszul csináltál. Nem takarítottál el magad után. – könyököl az asztalra.

- Nem, én mindent jól csináltam, valami nagyon nem stimmel itt! – kiabál.

- Miről beszélsz, Styles? – nevet a férfi.  – Tudod, hogy mi az, ami nagyon nem stimmel? – kérdezi felvont szemöldökkel.

- Mi? – kérdezi ingerülten Harry.

- Az, hogy ő mit keres itt. – mutat rám.

- Velem volt, amikor megtámadtak. – ránt vállat Harry.

- És te elhoztad ide, ezzel megszegve a szabályt. – dőlt hátra.

- Ugyan, ő nem mondaná el senkinek. – legyint Harry.

- Ezt nem tudhatod. Tudod, hogy mit szoktak azokkal csinálni, akik csak úgy besétálnak ide? – kérdezi vigyorogva. Nagyon rossz előérzetem van.

- Megszokták ölni. – mondja fájdalmasan Harry, mire ijedten felkaptam a tekintetem a földről.

- Nem minden esetben. – gondolkozik el a férfi. Megkönnyebbülve sóhajtottam.

- Tessék? – kérdezte Harry meglepődve.

- Abban az esetben nem, ha látok benne reményt. Reményt arra, hogy jó munkaerő lenne belőle.  – mondja hivatalosan a férfi.

- De... – akart volna mondani valamit Harry, csak a férfi közbeszólt.

- Választhatsz Styles, vagy kiképzed és bérgyilkost csinálsz belőle, vagy most rögtön átlövöm a cuki kis fejecskéjét. – vigyorog rám, mire nekem mindenem elkezdett remegni.

- Ne! – mondja aggódva Harry. – Kiképzem. – teszi hozzá pár másodperc gondolkozás után.

- Ezt már szeretem! – nevet. – Üdv a csapatban! – néz rám.

- És most mi legyen? – kérdezi Harry.

- Személyazonosság, külsőváltozás, álhalál. – sorolja a férfi.

Az utolsónál elkerekedtek a szemeim. Még mindig nem jutott el a tudatomig, hogy mibe keveredtem, hogy mi lesz velem ezután. Miért kellett nekem elmennem Harryvel? Miért? Ameddig gondolatban szidtam magam Harry lágyan megszorította a kezem és rám mosolygott, ezzel kizökkentve a gondolkodásomból.

- Szerintem, ha nem probléma, hogy beleszólok, az álhalálnak semmi értelme nem lenne, hiszen nincs családom, nincsenek barátaim, senkim sincs, tehát nem keresne senki. Talán még a temetésemre sem jönne senki. – nevetek erőltetetten.

- Ha ez valóban így van, talán azt a lépést kihagyhatjuk, de mivel valószínűleg tudják a neveteket, a lakcímeteket és a kinézeteket, mindenen változtatni kell. – mondja komoly hangon és arckifejezéssel. - Még nekem is? – kérdezi Harry felvont szemöldökkel.

- Igen, bár a kinézeteden nem lehet sok mindent változtatni. A neved talán maradhat, úgyis mindenki ismer. – legyint. – De neked! – mutat rám. – Neked mindenen kell változtatnunk. – mondja végül.

- Pontosan min is? – kérdezem értetlenül.

- Hajszín, stílus, név. – sorolja.

- Név? – kérdezem döbbenten. – A hajamhoz nem érhet senki! – kötöm ki.

- Mit szólnál, ha egy golyó érne hozzá? – vigyorog a férfi.

- Inkább a fodrászt választom. – mosolyodok el.

- Helyes válasz. – kacsint (?), majd feláll és kivezet minket a teremből. – A folyosó végén van egy kisebb terem Sarah szívesen megcsinálja a hajad. – mutat az ajtóra.

- Miért van itt ilyen? – kérdezem kíváncsian.

- Édesem, nem te vagy az egyetlen lány ebben a szakmában. – mondja lekezelően.

Csak bólintottam. Nehezen ért el a tudatomig, hogy ez valóban megtörténik. Bérgyilkos leszek? Hogy történhetett ez? Erre egyszerű a válasz: Harry. Mindennek ő az oka, de ennek ellenére nem tudnám őt itt hagyni. Valószínűleg, ha megpróbálnák elmenekülni úgy végezném, mint a késes fickó. Nem tudom, hogyan fogok helytállni ebben a „munkában”, hiszen én nem lennék képes megölni senkit, főleg, hogy nem is ismerem. Soha nem ártott nekem és meg kell, hogy öljem, miért? Kíváncsi vagyok, hogy Harry hogy keveredett bele ebbe az egészbe. Úgy, mint én? Vagy neki volt konkrét oka? A kérdések sorban sorakoztak a fejemben, de nem tudtam rá választ adni.

- Styles, veled beszélnem kell, addig... Hogy is hívnak téged? – nézett rám.

- Bella. – válaszoltam tömören.

- Addig Bellát Noah elkíséri Sarah-hoz. – hadarta a fickó.

- Nem mehetnék Bellával? – kérdezte Harry, miközben átkarolta a derekam és szorosan magához húzott.

- Nem. – mondta ellenkezést nem tűrve, majd visszasétált a terembe.

- Minden rendben lesz, ha végeztek veled itt találkozunk! – fordult felém Harry, majd az ajkaimra tapadt.

A csókja először sürgető volt, majd ráérősen kezdte mozgatni az ajkait az enyémen. A kezem a nyaka köré fontam és közelebb húztam magamhoz. Nem tudtam mi ütött belém, mellette biztonságban éreztem magam. Hiszen megmentett a késes alaktól is, mondjuk miatta keveredtem bele ebbe az egészbe, de nem bánom. Miután elvált az ajakimtól mélyen a szemembe nézett. A zöld szemeit lágyan megvilágították az útról beszűrődő fények. Elmosolyodott, majd egy puszit adott az arcomra és eltűnt az ajtó mögött. Egyedül maradtam a hosszú folyosón. Vajon most el tudnák menni? El tudnák tűnni innen észrevétlenül? Miért nem tudom megtenni? Miért nem tudok mozdulni? Ezekre is csak egy válasz van, Harry. Lépteket hallottam és pár másodpercen belül felbukkant egy fekete hajú fiú. Körülbelül velem egykorú lehet, vagy egy-két évvel idősebb.

- Szia, Noah vagyok. – nyújtotta felém a kezét.

- Bella. – ráztam meg enyhén.

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva.

- Persze. – válaszoltam.

Végignézett rajtam, ekkor rádöbbentem, hogy még mindig csak Harry bokszerében és ingében vagyok valamint mezítláb. Az ajkába harapott, majd elindult a folyosó végén levő ajtóhoz. Kinyitotta és előreengedett. Körbenéztem a helyiségben, mindenhol ruhák és cipős dobozok valamint egy  tükör előtte pedig egy szék.

- Sziasztok, mi járatban erre? – kérdezte egy szőke hajú lány.

- Oliver küldte őt teljes átalakításra. – válaszolt helyettem Noah. Szóval Olivernek hívják a férfit...

- Oké... Ülj le! – húzta ki a tükör előtti széket Sarah (szerintem).

Bólintottam és leültem a székre. Kiengedte a hajam, majd elkezdte fésülni.

- Ha kellenék kint leszek. – mondta Noah.

- Nyugi nem fogsz. – nevetett Sarah.

- De ha mégis... – kezdte el Noah, de Sarah félbeszakította.

- Menj már! – mondta ingerülten.

- Jól van! – emelte fel a kezét védekezésképp, majd kiment az ajtón.

- A hajad más színű lesz, van esetleg valami szín, amit ki akartál próbálni? – kérdezte Sarah.

Nem volt, mindig fekete hajam volt, soha nem gondolkoztam, hogy átfessem. Mindig is derékig érő éjfekete volt és annyira szerettem!

- Nincs, mindig ilyen volt. – válaszoltam.

- Mit szólsz a... – gondolkozott. – Vöröshöz? – kérdezte mosolyogva.

- Vöröshöz? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Igen. – bólintott.

- Nem tudom jól állna-e. – gondolkoztam.

- Szerintem igen. – biztatott.

- Jó lesz. – legyintettem.

Már semmi sem érdekelt. Tudtam, hogy mindentől meg kell válnom, amit eddig megszoktam. Nem lehet hosszú fekete hajam, nem lehetek ugyan az, aki eddig voltam. Meg kell változnom, keményebbnek kell lennem. Nem lehetek „cuki kislány”, aki mindig rózsaszínben jár. És ezt tudtam, ezzel tisztában voltam, hiszen ha bérgyilkos leszek valószínűleg a feketének kell lennie a színemnek. Elhessegettem ezeket a gondolatokat és az új külsőmre koncentráltam. Sarah hátravezetett egy fürdő szerű helyiségbe, ahol bevizezte a hajam, aztán visszatessékelt a tükör elé. Eleinte tartottam, hogy milyen is lesz az új külsőm, de aztán láttam, hogy Sarah elég ügyesen „tevékenykedik” és egyre jobban kezdtem bízni benne, hogy nem rontja el a hajam.

- Nem akarom rövidre vágni, szóval így a hátad közepéig fog érni. Jó lesz? – kérdezte, miközben elővette az ollót.

- Igen. – válaszoltam.

Rossz volt látni, hogy a hosszú tincseim a földre hullnak, ezért nem is néztem oda. A tükörből a mögöttem levő felakasztott ruhákat kezdtem nézni. Kíváncsi voltam, hogy én milyen ruhát fogok kapni...