5. Fejezet - Okos lánynak tűnik

Halihó! Íme az új fejezet. Hagyj nyomot magad után és kommentelj egyet :D Folytatás hamarosan :)  

Harry egy törölközővel a derekán lépett ki a fürdőből és rám mosolygott.

- Te sem sietted el a dolgot! – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Én nem is mondtam, hogy sietni fogok. – nézett rám értetlenül.

- Hát, azt hittem sietni fogsz, mivel meghalok éhen! – fogtam meg a hasam.

- Nyugi, nemsoká ehetsz. – vigyorgott rám.

Talán direkt lassan, ráérősen öltözött fel pizsamába. Én közben türelmetlenül dobogtam a lábammal. Amikor végre kész volt lementünk a konyhába, ahol 4 másik fiú is ült. Talán Niall-t felismertem, mivel ő engedett be minket, de a többieket nem.

- Srácok, ő Bella. – szólalt meg Harry és a kezét a csípőmre tette.

- Tudjuk. – bólintott Niall.

- Mindegy, ő Zayn, Louis, Niall-t már ismered és ő pedig Liam. – mutatott a fiúkon végig, közben próbáltam megjegyezni a neveket.

Csak bólintottam, majd Harryvel leültünk a szabad székekre. A vacsora pizza volt, ami még langyos volt, tehát arra következtettem, hogy nemrég rendelték. Az asztalnál csend volt, nem az átlagos csend, az a bizonyos kínos csend. Elvettem egy pizzát és elkezdtem enni, míg végül Harry megtörte a bosszantó csendet.

- Gondolom tudjátok, hogy Bellából gyilkoló gépet kell csinálnom. – mondta két falat között.

Meglepett a mondata, nem is kicsit. Gyilkoló gépet? Ez meg miféle kifejezés? Ami jobban aggasztott, hogy valóban azzá kell-e válnom.

- Tudjuk. – adott rövid, de tömör választ Louis.

- Ebben a segítségeteket akarom kérni. – és én még az előző kijelentésén lepődtem meg? – Nem tudok neki egyedül megtanítani mindent. – tette hozzá.

- Nyilván segítünk. – szólalt meg Zayn.

- Remek. – csapta össze a tenyerét. – Holnap lesz egy rövid munkám, addig megtaníthatnátok néhány dolgot Bellának. – mondta „hivatalosan” Harry.

- Ki ér rá holnap? Mert én nem! – kérdezte Niall.

- Én ráérek. – válaszolt Liam.

- Remek. – mosolygott kínosan Harry.

Szóval engem meg sem kérdeznek? Van egy olyan érzésem, hogy jobb, ha ezt időben megszokom. Végül is én csak úgy vagyok itt, még.

- Mi történt a házadban? – hozott fel egy témát Niall.

- Fogalmam sincs, Oliver nem tud semmiről, vagyis az állítása szerint, de van egy olyan érzésem, hogy tud valamit. – válaszol Harry.

- Tippem sincs, hogy kik lehettek azok. – látszólag elgondolkozott Louis.

- Nekem sincs, de ha már bemerészkedtek a házamba valószínűleg nem kezdők voltak. – hadarta Harry.

- Talán mégis, ha sikerült velük elbánnod egyedül... – szólaltam meg halkan, mire minden szem rám szegeződött.

- Talán, de ebben nem vagyok biztos. – nézett rám Harry.

- Nem ismerted? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem. – rántott vállat.

- Pedig úgy tűnt, hogy ő igen. – néztem le az asztalra.

- Ezt honnan veszed? – kérdezte ingerülten.

- Azt mondta, hogy Styles-nek új csaja van, vagy csak az ágyasa vagyok, aztán a többit már te is hallottad. – hadartam én is.

- Ennek semmi jelentősége nincs. – rázta meg a fejét, ezzel együtt a fürtök is ide-oda libegtek.

- Akkor nincs. – mondtam és ettem tovább.

- Van ebben a lányban valami, ami a többibe nem nagyon... – gondolkozott Zayn, miközben engem bámult. Zavartan az ételre néztem a kezemben.

- Igen? És mi az? – húzta fel a szemöldökét Harry.

- Ész. – állapítja meg végül. – Okos lánynak tűnik. – teszi hozzá.

Harry csak bólintott, majd az arcomat kezdte fürkészni. Kínosan éreztem magam most, hogy mindenki engem néz. Inkább csak ettem tovább és próbáltam nem figyelni a többiek érdeklődő tekintetére.

- Nos, mi megyünk is. – állt fel Harry miután lenyeltem az utolsó falatot. – Bella elfáradt. – mondta, majd a kezemnél fogva felhúzott a székről.

- Holnap találkozunk. – mosolyogtak a többiek.

Köszönni sem volt időm, mert Harry kihúzott a helyiségből. Ahol a karomat fogta fájt, biztos voltam benne, hogy ott fog maradni a nyoma másnap...

- Harry... – próbáltam megállni a lépcsőn.

- Hm? – fordult vissza.

- Ne rángass! – téptem ki a kezem a szorításából.

- Ne nyafogj! Ha már ez fáj mit fogsz szólni, ha valaki mondjuk behúz egyet, ököllel?! – kérdezte, mire az egész testem remegni kezdett.

Bele sem akartam ebbe az egészbe gondolni. És Harry...

- Bármit elviselek! – álltam a tekintetét.

- Bármit? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Igen. – mondtam meggondolatlanul.

- Szavadon foglak, kislány. – kacsintott és felment a szobába.

A szobában szó nélkül lefeküdtem az ágyra és hátat fordítva Harrynek magamhoz szorítottam a takaróm. A tévé halkan szólt, pont a mai hírek mentek, amikor felfigyeltem az egyik hírre. Arról szólt, hogy három holttestet találtak egy társas ház legfelső emeletén. Szerintük betörtek és a tulaj önvédelemből ölte meg őket, de nem sikerült megtalálniuk. A név nem stimmelt... Bob Stean néven futott a tulaj. Biztos voltam benne, hogy Harryről van szó, de nem fordultam meg, nem néztem a tévére. Úgy tettem, mintha aludnék.

- Bella? – suttogta Harry.

- Hm? – hümmögtem, mintha éppen most keltett volna fel.

- Nem akarok haragban lefeküdni veled. – jött közel hozzám.

A leheletét éreztem a nyakamon, amitől végigfutott a hátamon a hideg.

- Nem is fogsz velem lefeküdni, aludni fogsz. – toltam el magamtól.

- Ne már, Bella! Utálom, ha egy lány ilyen! – fordított szembe magával.

- Milyen? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Ilyen... haragos. – találta meg végül a megfelelő szót.

- Nem vagyok haragos! – mondtam magas hangon és próbáltam visszafordulni, de a kezét a csípőmre tette, ezzel megakadályozva.

- De az vagy. – állapította meg pár perc csend után.

- Hagyjuk... – mondtam halkan.

Igazság szerint semmi kedvem nem volt most vele vitázni és győzködni az igazamról. Rosszul esett, ahogy beszélt velem, de kezdem azt hinni, hogy ez már természetes lesz pár hónap múlva. Vajon tényleg ilyen? – futott át egy kérdés a gondolatomon, amit nem bírtam magamban tartani.

- Valójában ilyen vagy? – kérdeztem, de amint kimondtam rögtön megbántam.

- Milyen? – kérdezte értetlen arckifejezéssel.

Ugyan azt mondtuk egymásnak, mint az előbb. Olyan, mintha ugyan az a perc ismétlődne. Már megbántam, hogy kimondtam hangosan, de legalább választ kaphatok rá, vagy mégsem?

- Miért vagy ennyire... hogy is mondjam... durva? – dadogtam el a mondatot.

- Szerintem menjünk aludni, jó éjt! – mondta feszülten.

Egy gyakorlott mozdulattal kikapcsolta a tévét, ennek hatására teljesen sötét lett a szobában. Harry elfordult, ahogy azelőtt én is tettem. Vajon most nagyon megsértődött? De ez miért is érdekel ennyire?

Próbáltam nem erre gondolni, becsukni a szemem és nem gondolni semmire, csak aludni, de nem ment. Nem tudtam haragban lenni vele, senkivel sem. Közelebb húzódtam hozzá és adtam egy puszit az arcára. Hallottam, hogy hangosan veszi a levegőt, biztos voltam benne, hogy ideges.  Úgy gondoltam nem dühítem fel ennél jobban, ezért visszahúzódtam a felemre és magamhoz szorítottam a takaróm. Szorosan lehunytam a szemem és ismét próbáltam elaludni, ezúttal sikerült is.

 ***

Amikor felébredtem Harry már nem feküdt mellettem. Biztos korán elment „dolgozni”. Ilyen gondolatokkal mentem be a fürdőbe, ahol elvégeztem a dolgom és lezuhanyoztam. A szekrényben találtam egy bontatlan fogkefét és fogkrémet is, amit már használt valaki. Miután megmostam a fogam a hajam egy szoros copfba fogtam, miután megfésülködtem. Felkészültem lélekben a legrosszabbra, amit Liam „tanítása” okozhat. Valami kényelmes otthoni ruhát választottam, amiben könnyen tudok mozogni is. Végül ilyen lett az összeállításom:

Mivel nem tudtam a szobában egyedül mit kezdeni lementem a konyhába, ahol Liam ült az asztalnál és éppen gabonapelyhet reggelizett.

- Szia. – ültem le elé.

- Hali. – köszönt fáradtan.

- Nem tudod, hogy mikor jön Harry? – kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon.

- Nem, miért is? – kérdezte felvont szemöldökkel. – Talán nem jó a társaságom? – nevet fel.

- Nem nagyon ismerlek, szóval ezt még nem tudhatom. – mondtam védekezésképp, majd elkezdtem csinálni magamnak is gabonapelyhet.

Visszaültem elé és elkezdtem enni. Egyikünk sem szólalt meg, ami már kezdett egy kicsit kínos lenni. Végül Liam megtörte a csendet, ami közénk telepedett.

- Ha végeztél rögtön kezdünk. – mondta, majd felállt.

Bólintottam, ekkor észrevettem, hogy csak egy rövidnadrág van rajta. Remélem mire kész leszek felöltözik...

Ilyen gondolatokkal kezdtem elmosni a tányérokat, mivel Liam csak úgy otthagyta az asztalon. Gondoltam, ha már itt vagyok legalább takarítok. Egyébként is utálom, ha piszok és rendetlenség van körülöttem. Nyugodtan mondhatom magamról, hogy tisztaságmániás vagyok. Visszatettem a helyére a két tányért és a tejet a hűtőbe, majd a nappaliba mentem. Liam a kanapén ült és nyomkodta a telefonját.

- Akkor kezdhetjük? – kérdezte és letette maga mellé a telefonját.

- Tőlem... – rántottam vállat.

Őszintén semmi kedvem nem volt ehhez. Csak pihenni akartam és elfelejteni, vagy megfeledkezni a történtekről. Liam hangja rázott fel a gondolkozásomból.

- Az alaksorban fogunk gyakorolni, ott több a hely. – mondta és egy ajtó felé sétált.

Nem szóltam semmit, csak némán követtem. A sötét lépcsőn néha megbotlottam, de szerencsére nem estem el, vagy rosszabb esetben le. Liam felkapcsolta a lámpát, ezzel megvilágítva az alaksort, én inkább gyakorlóteremnek mondanám. Bokszzsák és futópad, mellette súlyzók és egyebek. Ha ezt mind használnom kell magam sem tudom mit fogok csinálni...

- Mivel akarod kezdeni? – kérdezte a falnak támaszkodva.

- Alvással? – kérdeztem olyan „inkább aludnék, mint ezt a szarságot csináljam” hangnemben, ami látszólag nem tetszett neki.

- A lent levő dolgok közül gondoltam. – mondta, mintha öt éves lennék.

- Leesett. – forgattam meg a szemem és még egyszer körbenéztem a teremben.

- Inkább kezdjük az alapokkal. – jutott hirtelen az eszébe.

- Oké, az elméletben mindig jobb voltam, mint a gyakorlatban. – vigyorodok el.

- Ez nem erről szól, Bella! – szól rám idegesen, mire lefagy az arcomról a vigyor. – Ez nem játék, amit ha megunsz kikapcsolsz és visszatérsz a szokásos életedhez. Itt ha hibázol meghalsz, game over és nincs újrakezdés. Ha egyszer elrontasz valamit nem tudod újrakezdeni. – magyarázza halálosan komolyan.

- Oké, felfogtam. – tettem karba a kezem.

- Talán előbb a viselkedéseden kéne változtatni... – gondolkozik el.

- Miért? Mi a baj a viselkedésemmel? – kérdeztem értetlenül.

- Nem is a viselkedéseddel, hanem a természeteddel. Túl jó vagy és ez rossz. – magyarázza tovább. Tuti, hogy ő az agy ebben a házban.

- Oké, akkor mondd meg, hogy milyen legyek. – rántottam vállat és letettem a kezem.

- Ez nem ilyen egyszerű. Magadnak kell kitalálni a saját karaktered. – magyarázza tovább.

- Úgy, mint a Sims-ben? – kérdezek rá egy talán mindkettőnknek ismert játékra.

- Igen. – sóhajt. – Csináld meg magad, öltöztesd fel, adj egy nevet és változtasd meg a természetét. – sorolja, én pedig már az első szónál elveszítettem a fonalat.

- Jó, ez menni fog. – bólintottam. – És azután? – kérdeztem kíváncsian.

- Azután tanulunk. – mondta természetes hangnemben, pedig ez egyáltalán nem természetes!

- Oké... – mondtam halkan.

- Meg van már? – kérdezte sürgetően.

- Mi? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Ah, talán még sem vagy olyan okos. – fogta meg a fejét, ami kifejezetten rosszul esett. – A változásodról beszélek! – mondja lassan.

- Oké-oké, értem én! – hadarom. – Igen megvan. – hazudtam gyorsan.

Ha meg kellene várnia, ameddig én teljesen összerakom, hogy milyen is legyek még két évig állhatnánk itt. Liam bólintott, majd a futópadhoz sétált. Csak a futópadot ne! – gondoltam magamban.

- Mit szólsz egy kis futáshoz? – kérdezte vigyorogva.

- Ha muszáj... – húztam a szám.

Mindig is gyűlöltem futni. Ez volt az egyetlen dolog, amit tiszta szívemből utáltam. De Liam ezt nem tudja és nem is fogja tudni. Ráálltam és elkezdtem kocogni, mivel Liam nem tett rá olyan gyors tempót.  Körülbelül negyed órát futottam, ami éppen elég volt ahhoz, hogy teljesen kifáradjak. A falnak dőlve ültem le a földre, a térdeim felhúztam a mellkasom elé és átöltem. A fejem a lábamra hajtottam, a levegőt hangosan vettem és izzadság csorgott a testem minden részéből. Borzalmas érzés volt...

- Ne mondd már, hogy ennyitől kifáradtál! – nevet Liam.

- Nem vicces! – nézek fel egy pillanatra, majd újra lehajtom a fejem.

- Gyerünk! Kellj fel, még nem végeztünk! – tapsol. – Még csak most kezdődik el az igazi kiképzés! – vigyorog.

Egy hangos sóhaj után felálltam a földről és megráztam kicsit a lábam. Már most nagyon fáradt voltam, nem vágytam semmire csak egy ágyra és takaróra, de ehelyett Liam kiképzését kaptam. Alapból a szó, hogy kiképzés nagyon nem tetszik nekem...

- Oké, akkor most legyen egy kis önvédelem! – tapsol egyet újra. – Próbálj megütni! – ösztönöz.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Egy újabb tanács: ne gondolkozz, csináld! – mondja szigorúan.

Vállat rántottam és megpróbáltam arcon ütni, de elkapta a kezem és a hátamhoz szorította. Hangosan felnyögtem a fájdalom miatt, ami a kezem és a hátam között szaladgált.

- Legyél egy kicsit magabiztosabb, próbálj arra koncentrálni, hogy fájjon és, hogy sikerüljön egy ütéssel kiütnöd. – adott egy tanácsot, miután elengedett.

- Te könnyen beszélsz, ezeket már tudod. – lihegtem.  

- Igen, én tudom és most megpróbálom neked megtanítani ezeket. – néz komoly tekintettel.

- Ugyan, mindketten tudjuk, hogy ez reménytelen! Soha nem leszek jó gyilkos! – adom fel.

Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de ezek a szavak már maguktól törtek ki belőlem. Amikor megkért, hogy üssem meg reménykedtem benne, hogy sikerülni fog, de aztán nem sikerült. Talán nem kellene mindent rögtön az első próbálkozásom után feladni, de valljuk be, soha nem leszek bérgyilkos.

- Itt nem arról van szó, hogy reménytelen, hanem arról, hogy könnyebb feladni, mint dolgozni azért, hogy sikerüljön! – teszi karba a kezét.

- Én nem tudok verekedni, nem tudok lőni, még csak halkan valaki mögé osonni sem! – kelek ki magamból.

- Tudod, hogy mi kell neked? – tesz fel egy költői kérdést.

- Mi? – kérdezem felvont szemöldökkel. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezután mivel fog előrukkolni.

- Ösztönzés. – mondja ki végül, mire hangosan felnevettem.

Ezt komolyan mondta? Ösztönzés? Nevetséges... nekem csak egy dolog kell, vagyis egy dolog segítene az pedig nem más, mint a tapasztalat, ami nekem nincs és ha így folytatom nem is lesz.

- Te kinevettél? – húzza fel a szemöldökét.

- Igen, mert ez nevetséges. – nevetek tovább. – Nekem nem erre van szükségem. – váltok komoly hangnembe.

- Akkor mire? – kérdezi ingerülten. – Annyira okos vagy, gyerünk, halljam! – sürget.

Nem válaszoltam, csak lenéztem a földre. Sikerült Liam-et is felbosszantanom, mint tegnap Harryt. Mindenkit csak idegesíteni tudok?

- Látod, nincs jobb ötleted, de kineveted az enyémet! – mondja felháborodva.

- Ne haragudj. – nézek le a földre.

- Nem haragszom. – sóhajt. – De kérlek vegyél komolyan. – néz a szemembe.

- Oké. – szinte már suttogom.

- Szerintem mára elég volt ennyi, emészd meg ezeket. – szólal meg pár perc csend után.

Bólintottam, majd felmentünk a nappaliba, ahol egyből leültem a kanapéra és becsuktam a szemem. Próbáltam pihenni, próbáltam nem gondolni semmire, de mégis ezer gondolat járt a fejemben. Kérdések, amikre nincs válasz, buta gondolatok a jövőről és egyebek. Liam hangja rángatott vissza a gondolkodásból.

- Nem vagy éhes? – kérdezte, miután leült mellém.

- De, az vagyok. – néztem rá.

- Akkor rendelek egy pizzát. – vette elő a telefonját.

- Oké, addig lezuhanyozok. – álltam fel.

Felsiettem a szobánkba, az első az volt, hogy levettem az enyhén izzadságszagú ruháimat és a mosógépbe dobtam őket. Úgy gondoltam, hogy miután lezuhanyoztam elindítok egy mosást, mert már összegyűlt annyi ruha. A meleg víz kellemes érzéssel töltötte meg a fáradt izmaimat. Percekig csak álltam alatta. Végül megmosakodtam és magam köré tekertem egy törölközőt. A szobában kipakoltam a ruháimat az ágyra, hogy jobban tudjak választani köztük. Nem volt sok ruha, ezért könnyen lehetett egy tetszőleges, kényelmes ruhát választanom, ami ezúttal nem fekete és nem edzős ruha volt. 

Bedobáltam a mosógépbe a ruhákat, amiket még szét sem kellett válogatni, mert nagyjából az összes fekete és szürke volt. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a mosószerek fogytán vannak. Talán meg kéne említenem Liamnek, hogy nem ártana elmenni bevásárolni? Igen, meg fogom említeni. Lecsuktam a gép tetejét és elindítottam, majd lesétáltam a nappaliba, ahol Liam ült és telefonozott.

- Megjött a pizza. – mondta, majd felállt és a konyhába ment.

- Ö... – nem tudtam hogy elkezdeni a mondatot, de végül eszembe jutott. – Arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk vásárolni. – fejeztem be a mondanivalóm.

- Persze, nekem is kellene pár dolog. – mondta, miközben elvett két tányért.

Bólintottam és vettem egy szelet pizzát, majd leültem az egyik tetszőleges székre.