12. fejezet - jobban vigyázok majd rád

Sziasztok! Hú, jó régen voltam már itt, ezért is szeretnélek titeket egy igaz kicsit rövid, de tartalmas résszel kárpótolni. A folytatás érkezése rajtatok múlik, meg persze, hogy mikor végzek a megírásával :D Jó olvasást, véleményeket hagyjatok magatok után! :) 

HARRY SZEMSZÖGE

Az elmúlt két nap nem túl jól telt. Bellát megműtötték és begipszelték a lábát. Azóta bent vagyok vele, éjszaka sem mentem haza. Elláttam őt mindenféle finomsággal és rengeteg dolgot megtudtam róla, amiket eddig nem tudtam. Például, hogy imádja a fánkot és a hamburgert. Nagyjából ez az oka, hogy két napban temérdek mennyiségűt vittem neki. Ma viszont hazaengedik. Végre otthon lehet velem. Az orvos a lelkemre kötötte, mint a barátjának, hogy nagyon vigyázzak rá. Persze, ha nem mondja, akkor is megtettem volna. Bella kapott két járóbotot, amivel könnyen tud majd fel-alá járkálni a házban, de a lépcső ki van zárva. Ilyenkor áldom a fiúk házának tervezőjét, hogy a földszintbe is építettek egy vendégszobát. Igaz nem olyan tágas, mint a többi szoba, de arra a kis időre – két hónapra – bőven elég lesz nekünk.

- Mehetünk? – álltam meg Bella ágya mellett.

- Igen, de siessünk, mert már a hátamon feláll a szőr ettől a helytől. – mondta és a keze libabőrös lett.

- Hidd el, nekem is. – mosolyodtam el.

Segítettem neki felállni, majd a két bottal a kezemben kimentünk a szobából. Szerencsére olyan jó barátim vannak, hogy még Bella cuccát is elvitték és hoztak helyette másikat. Ezt nehéz lesz nekik meghálálnom, de valahogy csak sikerülni fog. 

***

A földszinti szobát rendezgetjük, vagyis én rendezgetem Bella pedig fekszik az ágyon. Pár ruhát bedobtam a szekrénybe, majd én is hanyatt vágódtam az ágyon. Bella lustán felém fordította a fejét lés elmosolyodott. Olyan jó őt mosolyogni látni.

- Mi az? – kérdezte összeráncolt homlokkal. Ekkor vettem csak észre, hogy egyfolytában bámulom őt.

- Semmi. – rántok vállat és közelebb húzom őt magamhoz.

Halkan szuszog, amikor már kezdtem azt hinni, hogy elaludt megszólalt.

- Harry? – kérdezte halkan.

- Igen? – néztem le rá.

- Ugye már nem hiszed azt, hogy lefeküdtem Zayn-nel, amikor nála aludtam? – kérdezi halkan.

- Nem. – ahogy kimondtam az izmaim megfeszültek és eluralkodott rajtam a féltékenység.

Fogalmam sincs, hogy miért váltja ki ezt belőlem Bella, még sosem voltam ennyire féltékeny senkire. Amikor aznap reggel meghallottam, hogy Zayn nevét sikítja csak az járt a fejemben, hogy nemrég még az én nevemet kiabálta, miattam. Eddig egyszer sem fordult elő, hogy valamelyik haveromra legyek féltékeny, de Bella kihozza belőlem a legrosszabbat...

- Tudod, nekem nagyon rosszul esik, hogy mindig azt hiszed valakivel összefekszek... – néz fel a plafonra.

- Ezentúl mindig mellettem leszel és nem fogom ezt hinni. – jelentem ki meggondolatlanul.

- Miért hiszed azt, ha melletted leszek nem fogok félrelépni? – ül fel idegesen. – Ugyanúgy megtehetném, hiszen aznap is megtehettem volna és Liam-mel is, amikor közbeléptél! De én nem tettem, találgass, hogy miért! – kiabálja.

- Bella, nem kiabálhatsz velem! – szólok rá kimért hangon.

- Miért ne? Miért ki vagy te, hogy nem lehet? – teszi karba a kezét. Úgy látszik szeret játszani az idegeimmel.

- Én vettelek meg, az enyém vagy! – ordítom el magam.

Ezzel az erővel felállok és kisietek a szobából. Le kell nyugodnom, ki kell szellőztetnem a fejem. 

BELLA SZEMSZÖGE

Harry egy hatalmas ajtócsapás után elviharzott. Tippem sincs, hogy vajon mi üthetett belé, eddig olyan kedves volt velem, most pedig megint jön ezzel a „velem így nem beszélsz” dumával...

- Kop - kop! – lépett be Zayn az ajtón.

- Szia, Zayn! – mosolyodok el, de volt egy olyan érzésem, hogy nem volt valami meggyőző.

- Hogy vagy? – ül le mellém.

- Egész jól. – nézek le a földre.

- És akkor most mondd el őszintén, hogy hogy vagy! – néz rám olyan „tudod, hogy nem hiszek neked, szóval mondd el az igazat” nézéssel.

- Oké, Harryvel összekaptunk. – mondtam ki végül.

- Min? – kíváncsiskodik.

Most mondjam azt, hogy rajta? Azon, hogy vele töltöttem azt az egy éjszakát, amin egyébként nem történt semmi, de ő azt hiszi, hogy igen? Zayn, jobb lenne, ha elmennél... megkönnyítenéd a dolgom...

- Egy apróságon, de ő mindenből olyan nagy ügyet csinál... – hazudtam.

- Akkor biztosan nemsoká ki is fogtok békülni, hiszen ha valóban csak egy apróság volt, akkor nem éri meg miatta veszekedni sem. – mosolyodik el.

- Köszönöm, Zayn! – ölelem meg.

Először csak döbbenten ül előttem, majd a karját átveti a vállamon és szorosan megához húz. Azt hiszem sikerült vele összebarátkoznom. Percekig csak öleltem őt, jól esett valaki közelsége, aki nem „vett meg” és nem vág a fejemhez mindig valamit. Bár lehet, hogy ez a veszekedés most az én hibám volt, de persze ezt nem fogom hangoztatni...

- Figyelj, mi lenne, ha csinálnák neked valamit? – emeli fel a fejem.

- Mit? – csillan fel a szemem.

- Valami finomat. – ránt vállat.

- Áh, ne fáradj... – legyintek, miután elhúzódok tőle.

- Nem fáradnák. – mosolyodik el.

- Inkább beszélgessünk! – vetek fel egy ötletet.

- Akkor, beszélgessünk. – dől el az ágyon.

Őszintén hiányzott már, hogy valakivel csak úgy össze-vissza dolgokról beszélgethessek. Főleg, hogy 5 fiú vesz körül, igaz most sem az igazi „csajos dolgokról” beszélgettünk, de a semminél jobb volt.

Több, mint egy órán keresztül beszélgettünk Zayn-nel mindenféle dologról, amikor Harry beállított.

- Ti meg mit csináltok? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Beszélgettünk. – válaszolok Zayn helyett.

- Én azt hiszem most magatokra hagylak benneteket, majd beszélünk, Bella. – néz rám, majd megfordul és elmegy.   

Újra kettesben maradtam Harryvel. Őszintén egy kicsit félek, hogy mit fog szólni arra, hogy Zayn bejött beszélgetni, remélem nem lesz miatta túl dühös.

- Hol voltál? – szólaltam meg végül.

- Kiszellőztettem a fejem. – rántott vállat és leült mellém. – De engem jobban érdekelne, hogy ti mit csináltatok itt ketten. – néz rám és a szemében dühöt látok, ami megijeszt.

- Beszélgettünk. – motyogom.

- Velem bezzeg csak kiabálni tudsz. – mondja szemrehányóan.

- Ezen el kellene gondolkodnod, hogy miért. – vágok vissza.

- Mibe jobb Zayn, mint én? Szebb? Okosabb? Bátrabb? – sorolja a lehetőségeket.

- Normálisabb. – suttogom.

- Normálisabb? – kiabálja el magát? – Szóval én nem vagyok normális?! – tesz fel egy költői kérdést már állva.

- Nem ezt mondtam, Harry és ne forgasd ki a szavaimat, kérlek! – mondtam már a sírás küszöbén állva.

- De hát, ha ez volt a lényeg, Bella! – kiabál a kelletténél hangosabban. – Szeretnéd, hogy megmutassam mennyire nem vagyok normális? Szeretnéd, ha megmutatnám, Bella? – kiabálja, miközben felém sétál.

Automatikusan hátrébb csúszok az ágyon, egészen a támláig. Féltem tőle, ilyen még sosem volt, nem tudom mi ütött belé. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, amit gyorsan le is töröltem, majd félve felé pillantottam. 

- Nem hallottam? – kiabálja még mindig.

- Nem! – próbálok magabiztos lenni, de a hangom még így is remegett.

Fújtatott, majd a fürdőszobába sietett. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és az arcomhoz egy párnát emeltem és abban sírtam tovább. Nem értem Harryt, nem tudom mi zajlik le benne ilyenkor, de az nagyon megrémít. Eddig nem volt ilyen, bármennyire is dühítettem fel. Miért kell minden oldalát megtapasztalnom? Miért nem lehet ugyan olyan jó belülről, mint amilyen jól néz ki kívülről? Kibaszottul tökéletesnek kellene lennie, ha a külsejére hasonlítana! Elvettem a párnát az arcomtól és lefeküdtem az ágyra. Magamhoz szorítottam a takarót és próbáltam lecsukni a szemem. Aludni persze nem tudtam, de jól esett egy kicsit pihenni. Mit sem kell mondani végig Harry járt a fejemben, az érzéseim, az ő érzései, amik nem léteznek. Ahogy kinyitódott az ajtó összerezzentem az ágyon és szorosabban csuktam össze a szemem. Azt akartam, hogy azt higgye alszok, akkor talán „megkímél” és nem fog velem kiabálni. Elbizonytalanodtam, amikor leült mellém és megsimította a könnytől nedves arcom.

- Soha többet nem leszek veled ilyen. – suttogta, majd egy puszit nyomott könnyáztatta arcomra és elhúzódott.

Most mi történik? Ez a fiú fél óra alatt úgy össze tud zavarni, mint valaki egy hónap alatt. Nem tudok rá haragudni, senkire sem tudok, de amit tett, hogy kiabált, azt nem tudom elfelejteni. Még egy utolsó könnycsepp csordult ki a szememből, mielőtt álomba merülhettem volna.

***

Zihálva és teljesen vizesen ébredtem fel. A szemeim kipattantak, a sötét szobát csak a néha megjelenő villámok világítják be. Egyből szembetalálom magam Harryvel, aki aggódva néz rám, de csak egy pillanatra látom, azután újra sötét lesz a szobába.

- Nyugi, csak egy álom volt... – húz közel magához.

- Miért van minden éjjel ez? – sóhajtok a mellkasába, már valahogy nem érdekelt, hogy mit tett pár órával ezelőtt, szükségem van rá.

- Mert bűntudatod van. – adja meg a választ a kérdésemre.

- Olyan rémes dolgokat tesz velem... – amint kimondtam a testem megremegett és egyenlőtlenül vettem a levegőt.

- Tudom, de csak álmodban tud bántani, itt vigyázok rád! – suttogja és egy puszit nyom a fejemre.

- Köszönöm, Harry! – motyogom.

- Most már nyugodj meg, úgy reszketsz, mint aki most jött az északi sarkról. – húzza rám a takarót.

Miután ő is lefeküdt mellé húzódtam. Részben igaza van, mert fáztam, ahhoz képest, hogy a testem minden része – na jó, talán van pár kivétel – vizes volt. A mellkasához bújtam és szorosan átöleltem, amit nem bánt. A kezemmel kis köröket rajzoltam a hasára, hogy megnyugtassam magam. A levegőt gyorsabban vette, amit nem tudtam nem észrevenni. Azt hittem, hogy ezzel csak idegesítem, azért elvettem a kezem a mellkasáról és magam mellé tettem, de ő megfogta és ugyan oda tette vissza.

- Nyugodtan csináld... – fújta ki a levegőt.

- De azt hittem, hogy idegesít... – suttogtam.

- Egyáltalán nem. – rázza meg a fejét.

- Rendben. – motyogtam és folytattam, amit elkezdtem.

A kezem lejjebb vándorolt, egészen a bokszere széléig, aminek a következménye az lett, hogy bent tartotta a levegőt és lassan kifújta.

- Ez nem túl jó ötlet... – mondta egy sóhaj után.

- Miért is? – mosolyodtam el gonoszul, majd – csak, hogy még jobban idegesítsem – anyagon keresztül megsimítottam a már-már keményedő tagját, mire egy visszafojtott nyögés szaladt ki a száján.

- Na ebből elég! – mondta, majd a hátamra fordított és a lábaim közé furakodott. – Játszani szeretnél? – nedvesítette be az ajkait.

- Nem. – ráztam a fejem, de az arcomon akaratlanul is egy mosoly ült.

- Hazudsz. – állapította meg. – De mindenesetre én benne vagyok a játékban. – vigyorodott el.
Meg sem várta, hogy reagálni tudjak az ajakit az enyémnek nyomta. Nyelvünk vad táncot járt, miközben a pólómmal szórakozott. Elvált az ajkamtól, de csak addig, ameddig lehúzta rólam a pólóm, majd újra vadul megcsókolt. A bugyimmal kezdett el szórakozni, óvatosan húzta le rólam a vékony anyagot ügyelve, hogy a gipszemhez ne érjen hozzá, amit nem értettem, de ráhagytam.  A bokszeréhez vezettem a kezem és lehúztam róla a vékony, fehér anyagot. Újra fölém tornyosult, az ajkai édesek voltak, ahogy mozgatta őket az enyémen. Belemosolygott a csókunkba, amikor a hajába túrtam. Meghúztam a középhosszú, barna tincseket, rögtön ezután egy mélyről jövő nyögés hagyta el a száját. Elhúzódott tőlem, majd a nyakamra tapadt ajkaival. Fészkelődtem, sóhajtoztam, Harry a kezét a derekamra tette és egy helyben tartotta, ameddig a lábaim közé furakodott.

- El sem hiszed mennyire kívántalak már... – suttogta a fülembe elhalt hangon.

Válaszul egy halk nyögés hagyta el a szám. Hiányzott már, az nem kifejezés, de ezt az énét sokkal jobban szeretem, mint amelyiket nemrégiben tapasztalhattam. Kettőnk közé vezette a kezét, de már csak arra lettem figyelmes, hogy lassan belém vezeti  magát, közben végig az arcomat fürkészte. Nyöszörögtem a már idegennek vélt érzéstől, ami viszont nem segített, hogy Harry rögtön elkezdte mozgatni a csípőjét. A vállába markoltam, nem jött ki egy hang sem a számon, nem voltam képes kimondani egy szót: lassabban...

- Harry.... – suttogtam.

Lehajolt hozzám, ajkait az enyémnek nyomta, ezzel teljesen megbabonázva engem. Tudta, hogyan felejtesse el velem a fájdalmat, amit ő okozott és ha már itt tartunk rohadtul jól csinálja.

- Jobb lesz... – döntötte a homlokát az enyémnek.

- Jobb. – túrtam a hajába ismét.

A csípője fokozatosan gyorsabban mozgott, fáradtak tűnt, ezért úgy döntöttem átveszem az irányítást. Egy határozott mozdulattal a hátára döntöttem, és a csípőjére másztam. Felszisszentem, amikor véletlenül ránehézkedtem a lábamra, Harry rögtön megfogta a csípőm és segített, hogy a derekára tudjak ülni.

- A lábad. – mondta nehezen.

- Meglesz. – hajoltam le hozzá és egy puszit nyomtam az ajkaira, majd lejjebb csúsztam.

Felnyögtem, amikor újra magamban érezhettem hosszát. Láttam az arcán, hogy nem kell sok, hogy átérjen azon a bizonyos ponton, ezért rögtön bevetettem magam. Lehajoltam hozzá és miközben mozgattam a csípőm a nyakát puszilgattam, szívogattam piros foltokat hagyva magam után. Harry száját egyre gyakrabban hagyták el nyögések, mint az enyémet. Az egész olyan varázslatos volt a rémálmom után, ha nem érezném azt hinném csak álmodok. Harry rángatózni kezdett bennem, majd megéreztem örömnedvét magamban, ez megadta az utolsó lökést nekem és egy hangos nyögés kíséretében elélveztem. Szorosan ölelt, nedves testünk egymáshoz tapadt, mellkasom gyorsan   emelkedett és süllyedt, máshol éreztem magam, ahol minden tökéletes. Harry egy puszit nyomott a fejemre, majd megszólalt.

- Ez nagyon jó volt! – nevetett közben. – Gyakrabban kellene felébredned álmodból. – tette hozzá vigyorogva.

Megráztam a fejem és melléfeküdtem. Nem érdekelt, hogy mindketten teljesen meztelenek vagyunk, átöleltem a mellkasát és a vállára hajtottam a fejem. Kezdtünk megnyugodni, a földöntúli érzésből visszatérni. Lecsuktam a szemem, Harry kezét a derekamra tette és szorosan magához húzott.

- Jobban vigyázok majd rád. – hallottam az utolsó mondatát, mielőtt mély álomba merültem volna.