10. Fejezet - én tettem vele...

BELLA SZEMSZÖGE

A szobában fekszem, a plafont bámulom és gondolkozom. Miért kellett nekem ezt tennem? Borzalmas ember vagyok. Hogy voltam képes megölni Robertet? Mi lesz ezek után anyával? Bele se merek gondolni, hogy mi lesz a következménye ennek, ha kiderül. Biztos vagyok benne, hogy lecsuknak és életem végéig ott kell majd ülnöm a sitten. El kell mennem Londonból, el Angliából. Új életet akarok kezdeni, amiben nem szerepel más, csak én. Hogyan kellene ezt megcsinálnom? Meg tudnám-e egyáltalán csinálni? Annyi kérdés és gondolat jár a fejemben, hogy nem tudom elrendezni őket. Kínomban már a párnába temetem a fejem és úgy zokogok tovább. Szörnyű érzés fog el, akárhányszor eszembe jut Robert arca és a kés a szívében. Utálom magam, amiért ezt tettem és utálom Harryt is, amiért belekevert ebbe az egész bérgyilkos izébe! Dühös és szomorú vagyok egyben, ami valljuk be nem a legjobb kombináció. A nyugalmam az ajtó nyitódása zavarta meg. Nem néztem meg, hogy ki jött be, de volt egy olyan sejtésem, hogy Harry. Erről bebizonyosodtam, amikor besüppedt mellettem az ágy és egy már jól ismert simította meg a hátam.

- Bella? – szólalt meg bársonyos hangon.

- Hm? – hümmögtem.

- Jól vagy? – tett fel egy kérdést.

- Nem. – sírtam tovább a párnába.

- Én sajnálom... – mondta halkan.

- Én is. – ültem fel. – Harry, nem akarom ezt csinálni többet! Kérlek, ne kelljen ezt tennem! Könyörgöm... – halt el a végére a hangom és újabb könnycseppek gyűltek a szemembe.

- Gyere! – húzott magához.

Hagyta, hogy teljesen eláztassam az ingjét a könnyeimmel, miközben ő nyugtatásképp simogatta a hátam. Mivel nem tudok elmenni innen kénytelen leszek meggyőzni őt, hogy ne kelljen ezt tennem. Pedig szívem szerint inkább megszöknék, mint könyörögjek neki, de mivel nincs pénzem nem tudnák messzire menni és ha sikerülne is elmennem a városból, akkor megint egy hasonló helyzetbe kerülnék.

- Harry? – szólaltam meg.

- Igen? – simította meg a kezem, amivel a mellkasát öleltem.

- Kérlek, ne kelljen ezt csinálnom! – néztem fel rá.

- Figyelj Bella, én nem tudok ez ellen semmit sem csinálni. – jelentette ki. – Ha nem tennéd azt, amit Oliver mondd az első adandó alkalommal megölne téged is és engem is. – tette hozzá.

- Értem... – motyogtam.

- Esetleg más beosztást tudsz magadnak könyörögni. – nevet fel.

Erre a mondatra felkaptam a fejem. Ha lehetséges az, hogy nem kell embereket ölnöm, bármit megteszek érte. Ezt az érzést, amit Robert meggyilkolásánál éreztem soha többet nem akarom.

- Milyen más beosztást? – kapom felé a fejem.

- Mit tudom én. – ránt vállat. – Én tökéletesen megelégedem a munkámmal, nem kértem soha mást. – mondja lazán.

- És én kérhetnék? – térek rá a lényegre.

- Fogalmam sincs. – néz le rám.

Erre nem válaszoltam semmit. Túlságosan lekötött a gondolat, hogy hogyan érhetném ezt el. Talán, ha Oliver megtudná, hogy megöltem egy ember, akkor megengedné azt, hogy többet ne kelljen. Lehet, hogy beosztana valami olyasminek, mint Sarah. Neki könnyű dolga van, csak másnak a haját csinálja és ruhákat ad nekik, ez nekem is menne. Már csak azt nem tudom, hogy hogyan érjem ezt el. Mindenféleképpen meg akarok válni ettől a munkától.

- Nos, akkor most jöjjön a meglepetésem. – áll fel Harry és nyújtja a kezét, hogy én is így tegyek.

- Milyen meglepetés? – húzom fel a szemöldököm.

-  Említettem, hogy lesz egy kis meglepetésem, ha hazajöttünk. – emlékeztet arra, amire egyébként nem emlékeztem. Nem is értem, hogy felejthettem el Harry meglepetését.

- És itthon van az a bizonyos meglepetés? – kérdeztem egy halvány mosoly kíséretében.

- Nem, el kell érte mennünk. – vigyorog rám.

- Hová? – kérdezem zavaros tekintettel.

- Meglepetés! – mondja egy sóhaj után.

- Oké, értem én. – rázom meg a fejem lemondóan.

- Még csak annyit, hogy ameddig én zuhanyozok öltözz fel és valami extra csini ruhát vegyél fel! – mondja a fürdőszobaajtóból.

- És az extra csini pontosan mit is jelent? – kérdezem, mert fogalmam sincs, hogy mit kellene felvennem.

- Valami elegáns ruhát. – ránt vállat. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy hová is megyünk.

- És honnan szerezzek én olyan ruhát? – tárom szét a kezem.

- Majdnem el is felejtettem! – kap a fejéhez. – Mindjárt jövök, várj itt! – nyom egy puszit az arcomra és kisiet a szobából.

Egy sóhaj után leültem az ágyra és csak bámultam magam elé. Hova megyünk? Hova ment most egyáltalán Harry? Néha – és a néha alatt mindiget rétek. – nem értem Harryt. Olyan zavaros tud lenni és nagyon nehéz rajta eligazodni. Például ezt a beosztás dolgot miért csak most említette meg, miután már megöltem Robertet? Miért nem tudta egy nappal előtte? Az ajtócsapásra kaptam fel a fejem és rögtön Harryvel találtam magam szembe, aki egy szatyrot szorongatott a kezében.

- Azt szeretném, ha ezt vennéd fel! – nyomja a kezembe.

- És ezt miért csak most adod ide? – kérdezem felvont szemöldökkel.

- Mert a kocsiban felejtettem és teljesen kiment a fejemből. – magyarázza unottan.

- Oké... – húzom el az „é” betűt.

- Akkor hagylak is készülődni. – mondja halkan és elvonul a fürdőbe.

Kíváncsian és türelmetlenül nyitom ki a szatyrot, amibe egy gyönyörű ruha lapul, hozzá egy szintén csodálatos (és biztos drága) cipővel.

 Miután kigyönyörködtem magam a kapott dolgokban a szekrényemhez sétáltam és kivettem belőle egy fehér fehérnemű szettet, amit gyorsan magamra kapkodtam. A ruhát óvatosan vettem fel, nehogy véletlenül elszakadjon, vagy valami. A cipő kicsit furcsa volt, hogy olyan magas, ezért mentem benne néhány lépést. Egyszer-kétszer kibicsaklott a bokám, de szerencsére hamar megszoktam a magas sarkát. Amikor Harry kilépett a fürdőből egy törölközővel a derekán feltűnően végigmért és egy vigyor jelent meg az arcán. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássa a pirosodó arcom, de mind hiába volt, amikor elém lépett és felemelte a fejem az államnál fogva, így már tökéletes rálátása volt a piros arcomra.

- Ilyen könnyen zavarba lehet hozni? – kérdezte, miközben végighúzta az mutatóujját az alsó ajkamon.

- Nem. – vágtam rá rögtön.

- Tudod, hogy milyen gyönyörű vagy ebbe a ruhába? – harap az ajkába.

Ezzel csak azt érte el, hogy még pirosabb lett az arcom, amin nevetni kezdett. Nem értem miért jó neki, ha zavarba hoz, bár ha jobban belegondolok a dologba nem is akkora baj, hogy kedveskedik és mindig dicsér. Ezt eddig nem tette senki, talán ezért jövök ilyen gyakran zavarba.

- Még nem mondtam, mivel nem akartam ezt a témát felhozni, de nagyon büszke voltam rád. – néz mélyen a szemembe.

- Én egyáltalán nem vagyok magamra büszke! – mondom, talán egy kicsit túl gorombán.

- Tudom, vagyis gondoltam, de én igen. Nem hittem, hogy tényleg képes vagy megtenni, de aztán mégis! – mondja hitetlenkedve, amitől csak elrontja a kedvem.

- Jó, nem akarok többet hallani erről! – távolodok el tőle.

Kikerülve őt beviharoztam a fürdőszobába és az ajtó mentén leültem a földre. A könnyeim maguktól törtek ki belőlem és végigfolytak az arcomon egyenesen az új ruhámra. Annyi szerencsém mégis volt, hogy nem sminkeltem ki magam, így az nem látszott meg a ruhám. Jó érzéssel töltene el, hogy Harry büszke rám, ha ez más helyzetben lenne, de így csak csupa szenvedést okoz. Hogy lehet valakire azért büszke, mert megölt egy embert? Hogy lehet valaki ennyire rossz és miért csinálja ennyire vonzón ezt? Amikor már észbe kaptam nem is azért sírtam, mert megöltem Robertet, hanem Harry miatt, az érzéseim miatt. Én nem akarok semmit érezni iránta, de attól tartok már késő, teljesen belegabalyodtam egy rosszfiúba és a legrosszabb ebben az, hogy nem tudok ellene mit tenni. Az ajtón való kopogás, vagy inkább dörömbölés rázott vissza a valóságba.

- Bella? – szólt be Harry. – Nyisd ki az ajtót! – dörömbölt tovább.

- Egyedül akarok lenni! – kiabáltam vissza, de a hangom megremegett a sírás miatt.

- Kérlek, én nem akartam ezt! – mondta két kopogás között.

- Én meg ezt az egészet nem akartam! – kiabáltam dühösen. – Úgy látszik egyikünknek sem jöttek össze a dolgok! – mondtam már csak magamnak.

- Bella, ha nem nyitod ki az ajtót tíz másodpercen belül be fogom törni! – kiabálta dühösen.

- Az ajtó előtt ülök, te barom! – kiabálok én is.

Nem kíséreltem meg, hogy rám törje az ajtót, inkább feltápászkodtam és a tükör elé sétáltam. Ebben a másodpercben már nyitódott is az ajtó.

- Soha többet ne csinálj ilyet, megértetted?! – kiabálja el magát Harry.

- Ne kiabálj velem, ez nem az én hibám volt! Miért kellett felhoznod ezt a témát? Miért kell ilyen érzéketlennek lenned? – vágtam a fejéhez a szavakat.

- Miért az jobban esett volna, hogy részvétem? – tárta szét a kezeit.

- Kösz Harry, sikerült a földbe döngölnöd egy mondattal... – mondtam halkan.

El sem tudtam hinni, hogy valójában ezt mondta. Hogy lehet ilyen bunkó? Hogy alázhat meg ennyire, amikor én nem is akartam őt megölni?! Ezzel tisztán kijelentette, hogy gyilkos vagyok, amit eddig is tudtam, de az ő szájából ez csak még rosszabbul hangzott.

- Nincs kedvem elmenni veled sehova és nem fogok ma itt aludni. – jelentettem ki és kikerültem őt.

- Most meg hova mész? – fogta meg a karom, mielőtt kimehettem volna a szobából.

- Nyugi nem megyek ki a házból! – téptem ki a kezem az övéi közül és kiviharoztam a szobából magam után becsapva az ajtót.

Benyitottam egy tetszőleges ajtón és hangosan becsaptam. Reméltem, hogy üres lesz, de amikor megfordultam elszállt a reményem. Zayn az ágyán ült és a laptopja felett nézett rám.

- Ö... hali. – szólaltam meg.

- Szia, hát te? – kérdezte döbbenten és végignézett rajtam, végül a szeme megállapodott az arcomon, persze a dekoltázsom megvizsgálása után.

- Egy kicsit összekaptam Harryvel. – legyintettem. – Nagy baj lenne, ha meghúznám magam nálad? – kérdeztem egy kínos mosoly kíséretében.

- Csak nyugodtan, érezd otthon magad! – mosolyodott el.

Hálásan rámosolyogtam és levettem a cipőm, ami már szörnyen kényelmetlen volt. Leültem mellé és én is a laptop kijelzőjét kezdtem nézni, amin igazából semmi érdekes nem volt, csak egy twitter fiók kezdőlapja. Zayn nem bánta, hogy belekukkantottam a magánügyeibe, elvégre a közösségi oldalak és az üzenetek néhány embernél tabu, de ő lazán írogatott a haverjaival, aminek igaz a felét nem értettem, de arra tökéletesen jó volt, hogy ne gondoljak Harryre és egy kicsit megnyugodjak.

- És elárulod, hogy min vesztetek össze, vagy ez inkább olyan titkos dolog? – kérdezte, miután rám emelete a tekintetét.

- Egyáltalán nem titkos, de túl hosszú lenne... – nézek fel rá.  

- Kapcsolódik a délutánhoz? – kérdezi „óvatosan”.

- Igen. – bólintok.

- Akkor már értek mindent. – bólint ő is.

Örültem, hogy nem firtatja tovább a dolgot és nem kérdezősködik mindenféle dologról, ami köztünk történt, hiszen én sem tenném, ha fordított helyzetben lennénk. Túl fáradtnak érzetem magam, hogy megtartsam a fejem, ezért az Zayn vállára csuklott, amit különös módon nem említett meg. Furcsa, hogy neki van a „legijesztőbb” külsője a fiúk közül, mégis ő a legrendesebb. Nem vágja a fejemhez, hogy gyilkos vagyok, nem kiabál velem és nem is büszke rám, amiért kioltottam egy ártalmatlan ember életét. Magyarán szöges ellentétének számít Harrynek.

- Lezuhanyozhatok? – emeltem fel a fejem.

- Persze, ott a fürdőm! – mutat az ajtó felé, ami a szobájából nyílik. – Törülköző a szekrényben, tusfürdő a pulton és vegyél ki magadnak a szekrényből egy pólót. – sorolja.

Úgy látszik ő nem az a tipikus „ha itt van egy vendég sürgök-forgok körülötte” típus. Végül is én nem egy vendég vagyok és nem is kell kiszolgálni, elvégre nekem tesz azzal szívességet, hogy itt lehetek. Miután megbeszéltem magammal a dolgot felálltam és a szekrényéhez sétáltam. Kivettem belőle egy fekete pólót és a fürdőbe sétáltam. A pólót letettem a pultra, majd kivettem egy törülközőt és a tusfürdőt is odakészítettem a kád mellé. A ruháimat gondosan összehajtogattam és a póló mellé tettem, majd megengedtem a meleg vizet. Jó érzés volt, hogy semmit sem kell csinálnom, csak élvezem a meleg vizet, egyedül. Még mindig nagyon dühös vagyok Harryre, hiszen, ha nem hozta volna fel ezt a témát, talán most egy étteremben, vagy bárhol máshol ülhettünk volna kettesben és minden jó lett volna. De neki érzéketlen bunkónak kellett lennie és mindent tönkretenni. Miután lezuhanyoztam megtörölköztem és felvettem a pólót, valamint a fehérneműt, amit nemrég levettem és a tükör elé álltam. A hajam összefogtam a szekrényen talált hajgumival, már csak azt nem értettem, hogy miért van Zayn-nek hajgumija. Megrántottam a vállam és felakasztottam a törölközőm száradni és az új ruhámmal a kezembe visszamentem a szobába. Zayn már a telefonját nyomkodta, amikor beléptem rám emelte a tekintetét és – ma már másodszor – alaposan végigmért. Nem foglalkoztam vele, ami különös volt, mert amikor Harry tette ugyan ezt teljesen zavarban voltam.

- Én lemegyek vacsorázni, kérsz valamit? – kérdezte miközben felállt.

- Nem, köszi. – mosolyodtam el.

- Biztos? – kérdezett rá az ajtóból.

- Igen. – bólintottam.

Valójában éhes voltam, de nem akartam lemenni, nehogy véletlenül összetalálkozzak Harryvel. Végül is előbb-utóbb úgyis megfogja tudni, hogy Zayn-nél töltöttem az éjszakát és, ha nincs szerencsén még félre is fogja érteni a dolgot. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből. El kellett gondolkoznom a mai napon. Hogy tudnák ebből az egészből kiszállni? Nos, nagy a valószínűsége, hogy sehogy. Az ajtó nyitódása zavart meg a gondolkodásban, mire én arra kaptam a fejem. Zayn két csészével a kezében ült le mellém.

- Tudom, hogy nem kértél semmit, de én készítettem egy kis teát. – adta a kezembe az egyiket.

- Köszönöm! – mosolyodtam el és belekortyoltam a forró italba.

- Kérdezhetek valamit? – fordult felém.

- Nyugodtan. – bólintottam.

- Hogy ismerkedtél meg Harryvel? – kérdezte kíváncsian.

Nos, erre a kérdésre nem számítottam. Most őszintének kellene vele lennem és, mint egy barátnak elmondani neki mindent, vagy inkább továbbra sem kössem senki orrára a találkozásunkat? Fogalmam sincs, mit válaszoljak.

- Hát, lényegében csak segített nekem. – válaszoltam végül.

- Miben? – kérdezgetett tovább.

- Bajban voltam és kihúzott belőle, oké? – fészkelődtem idegesen.

Úgy döntöttem továbbra sem számolok be az életem történetéről neki, hiszen én sem tudok róla semmit, akkor ő miért tudjon rólam mindent?

- Oké, nem kell megenni, csak kíváncsi voltam! – védekezik nevetve.

- Ne haragudj, de nem szeretek erről beszélni... – motyogom.

- Semmi baj, nekem is vannak olyan dolgaim, amiket nem mondtam még el senkinek. – néz rám egy halvány mosoly kíséretében.

Bólintottam, majd mindketten lefeküdtünk. Én az egyik felére húzódtam ki, ő pedig a másikon terült el. Akaratlanul is felmerült bennem a kérdés, hogy most Harry mit csinálhat. Vajon alszik már? Én egy darabig biztosan nem fogok. Órákig nem jött álom a szememre, végül egy hosszas gondolkodás után sikerült elaludnom.

­­***

Fogalmam sem volt hány óra van, de arra keltem, hogy borzasztóan éhes vagyok. Még sötét volt, de az utca fényei halványan bevilágítottak a szobába. Magam mellé pillantottam, ahol Zayn szétterülve aludt. Próbáltam a lehető leghalkabban felállni és kimenni a szobából, amit reméltem, hogy sikerült is. A sötétben kicsit nehéz volt tájékozódnom a házban, főleg a lépcsőtől féltem, de szerencsére sikeresen leértem a konyhába, ahol felkapcsoltam a lámpát, ám ami ott fogadott eléggé meglepett. Harry ült nekem háttal a széken és egy poharat markolászott.

- Hát te, miért nem alszol? – sétáltam a hűtőhöz.

- Ezt én is kérdezhetném. – sóhajtott.

- Én éhes vagyok és te? – kérdeztem, miközben kivettem a tejet.

- Nem tudok aludni. – rántott vállat.

Nem szóltam semmit, csak elővettem a gabonapelyhet és egy tányért.

- Ha annyira éhes vagy, miért nem rendes kaját eszel? – kérdezte hidegen.

- Neked nem mindegy? Azt eszek, amit akarok. – néztem hátra rá, majd rögtön vissza a tányéromra.

- Nem mindegy. – állt fel és elém sétált.

Megfogta a karom és magával szembe fordított. Az arcán tisztán tükröződött, hogy dühös. A földet néztem, nem mertem a szemébe nézni. Nem tudom mi bosszantotta fel ennyire, de az nagyon.

- Tudod, nem ártana normálisan beszélned velem. – mondta, miközben az arcomat kémlelte.

- Ha te sem beszélsz velem normálisan nekem miért kellene? – néztem fel rá.

- Mert én megvettelek téged, te viszont nem engem. – vágja az arcomba a szavakat.

- Csakhogy nekem ez nem jelent semmit. – rántom meg a vállam.

- Majd fog. – vigyorodott el.

Elengedte a karom és kisétált a konyhából. Hangosan kifújtam a levegőt, megkönnyebbültem, hogy nem tett semmit, amivel árthatna nekem, de még nem akartam elkiabálni ezt. Magamhoz vettem a gabonapelyhem és leültem az asztalhoz. Miközben ettem folyamatosan az elmúlt pár percen kattogott az agyam. Miért ilyen megint velem Harry? És miért hozta fel ezt a „megvettelek, az enyém vagy” dolgot? Nem akarok Harryhez tartozni, legalábbis azért nem, mert megvett, azért igen, mert szeret, de ezt több tettével is cáfolja. Talán ő nem olyan naiv, mint én. Ő nem szeret bele valakibe egy hét alatt. Tulajdonképpen még magam sem értem, mit is érzek iránta. Szerelem ez? Vagy csak egy egyszerű vonzódás? Amikor nincs velem hiányzik, amikor velem van legszívesebben megfulladnék, legalábbis, amikor mindenáron birtokolni akar. Próbáltam őt kiverni a fejemből és nem rá gondolni, de ez sehogyan sem akart összejönni. Miután végeztem elmostam a tányérom és eltettem a cuccokat, amiket kivettem. Lekapcsoltam a villanyt és elindultam felfelé. A sötétség zavaró volt, nem tudtam hol van pontosan a lépcső. Lefelé valamivel könnyebb volt menni, mint fel. Amikor már majdnem felértem beakadt a lábam az egyik lépcsőbe és egy nagy puffanással értem a következő lépcsőfokra. A kezem a számra szorítottam, hogy el ne kiabáljam magam a fájdalom miatt. A jobb lábam felé pillantottam, de a sötét miatt semmit sem láttam. Annak ellenére, hogy nem láttam, nagyon is éreztem, hogy borzasztóan fáj. Próbáltam nem törődni vele és felállni, de amikor rá akartam nehezedni meg kellett fognom a korlátot. Mi történik velem? Miért nem bírok rá állni? Áh, biztosan csak megrándult. – gondoltam magamban és egy lábon felugráltam a maradék lépcsőn, majd sántikálva Zayn szobájába. Megkönnyebbültem, amikor lefeküdhettem az ágyra, már nem fájt annyira, de még így is nehéz volt nem figyelni rá. Újabb órák teltek el, amíg végre el tudtam aludni.

***

Egy ajtócsapásra és ordítozásra ébredtem fel. A sötét még mindig jelen volt, nem tudtam mi történik. Felültem az ágyon és magam mellé pillantottam, Zayn már nem volt ott. Vajon hova mehetett? Az ajtó ekkor kicsapódott, mire arra kaptam a fejem. Nem láttam, hogy ki az, de azt tisztán láttam, hogy egy kést fog a kezében. Remegtem, ahogy a vörös fények kintről megvilágították az alakját. Közeledd felém, én nem tudtam mozdulni, nem tudtam megszólalni. Nyeltem egyet és megerőltettem magam.

- Ki az? – kérdeztem remegő hangon.

- Már meg sem ismersz? – hallottam egy ismerős hangot, de nem hittem a fülemnek. Ő nem lehet, ő meghalt.

- Robert?! – hunyorogtam a hirtelen előtörő fény miatt.

- Hiányoztam? – vigyorodott el.

Összeráncoltam a szemöldököm, ez nem történhet meg, őt megöltem! A saját szememmel láttam! Elkapta a lábam, mire fájdalmamban felordítottam. Most még jobban fájt, mint amikor elestem.

- Csak nem fáj? – kérdezte egy önelégült vigyorral az arcán.

- Nem! – kiabáltam, amikor sikerült megtalálnom a hangom.

- Majd fog! – és ezzel a mondattal párhuzamosan csavart egyet a lábamon.

Kiabáltam, vergődtem, de a fájdalom sehogy sem múlt el. Hiába kiabáltam a nevét, hogy ne tegye, semmi sem használt a lábam viszont egyre jobban szorította, amit minden erőmmel próbáltam kiszabadítani. Sírtam, a fájdalom már elviselhetetlenné vált. Hirtelen engedte el, és maga felé fordította a testem.

- Most vissza fogod kapni, amit te adtál nekem! – mosolyodik el ördögien.

Nem tudtam válaszolni, mert a kést ugyanott húzta végig, ahol én, a combomon. Ismét felordítottam és a vérző lábamra néztem, aminek hatására a könnyeim még jobban eleredtek.

- Miért csinálod ezt? – kérdeztem, miközben a combomon díszelgő sebet szorongattam.

- Te miért csináltad ezt? – kérdezte és széttárta az ingjét.

Amikor megpillantottam a kés helyét, amiből alvadt vér csöpögött elfordítottam a fejem és összeszorítottam a szemeim. Ez nem történhet meg! Már csak arra lettem figyelmes, hogy a kés újabb sebet ejt rajtam, ott, ahol én is ejtettem rajta, de ezúttal a kezemen.

- Meg foglak ölni, Bella! – vigyorog rám.

Az arcom eltorzult a fájdalomtól. Nem tudtam eldönteni, hogy a kezemet, vagy a combomat fogjam, ahogy azt sem, hogy melyik vérzik jobban. Amikor közeledni kezdett felém és megmarkolta a kését ficánkolni kezdtem az ágyon, de sehogy sem tudtam megmozdulni. Amikor majdnem elért hirtelen megráztak.

- Bella? Bella, ébredj! Bella! – hallok egy tompa hangot, de ekkor már elért Robert és felemelte a kést.

- Ne! – kiabálom és kipattannak a szemeim.

- Bella, nézz rám! – fordítja a fejem maga felé Zayn. – Csak álmodtál, oké? Nincs semmi baj! – ölel magához.

Még nem tértem teljesen magamhoz. Az ami álmomban történt nagyon megrázott. A könnyeim folytak a szememből, a testem minden porcikája remegett, az izzadságcseppek gyűltek a homlokomon. Rémes volt minden. Remegő kezekkel öleltem át Zayn felsőtestét. Nem túlzok, úgy szorongattam őt, mintha az életem múlna rajta.

- Én tettem vele... – suttogtam a mellkasába.

- Mi erőltettük. – simította meg a hátam. – Feküdj vissza, aludnod kell! – próbált eltolni magától, de a kezeimmel jobban szorítottam magamhoz.

- Nem akarok, akkor csak megint előjönne. – tiltakoztam, miközben újabb könnyek gyűltek a szemembe.

Féltem, ha újra elalszom megint kísérteni fog álmomban. Zayn sóhajtott és eldőlt az ágyon magával húzva engem is. Közel húzott magához, és a lábával megérintette az enyémek, aminek hatására bennem maradt a levegő. Nem tudtam miért fáj ennyire, vagy hogy mi baja lehet, de reméltem, hogy semmi komoly nem történt vele. Szorosan öleltem Zayn mellkasát, hogy ha bármi baj lenne, ő biztosan megvédene, legalábbis remélem. Még mindig magam előtt látom Robert arcát az álmomban, ahogy ugyan azt mondja, amit én mondtam neki, hogy ugyan ott sebzett meg, ahol én. Annyira élethű volt, olyan érzésem volt, mintha tényleg megvágott volna valaki. A szemeim nehéznek tűntek, Zayn mellettem már javában elaludt, de én nem mertem. Vajon, ha most becsukom a szemem újra előjön? Újra kísérteni fog? Addig gondolkoztam rajta, ameddig végül lecsuktam a szemem és kezdetét vette egy újabb rémes rémálom.

Sziasztok! Ismét egy fejezettel ajándékozlak meg benneteket, tudom, nem lett túl hosszú, de pár nap múlva felkerül a következő fejezet :) A véleményeket még mindig szívesen fogadom :)