8. Fejezet - a megbízás I.

Álmosan nyitom ki a szemem. A látásom homályos a kintről beszűrődő nap fényei miatt. Ritka az, amikor ilyen szép idő van Londonban. Oldalra fordítom a fejem és szembe találom magam a békésen alvó Harryvel. Nem akartam őt felkelteni, de vissza már nem tudtam aludni, ezért lementem a konyhába. Óvatosan, a lehető leghalkabban csuktam be magam mögött az ajtót. Eddig észre sem vettem, hogy Harry tegnap felöltöztetett pizsamába. Nos, elég kínos lett volna, ha meztelenül megyek le a konyhába reggelizni. Hasonló gondolatokkal léptem be a tágas helyiségbe, ahol Harryn kívül mindenki lent volt. Kicsit kínosan éreztem magam Liam társaságában Harry nélkül, de ő sem lehet velem ott mindig és valamikor meg kell beszélnünk ezt a dolgot, ha már egyszer egy bandában vagy miben kell gyilkolnunk.

- Jó reggelt! – szólaltam meg, mire minden szempár rám szegeződött.

- Neked is. – köszöntek egyesével.

Úgy tűnik ők nem a legfittebbek reggelente. Ha már itt tartunk én sem. Elvettem egy csészét és öntöttem bele egy kis kávét, majd azt felöntöttem tejjel. Végül tettem bele egy kiskanalat és megkevertem. Leültem egy szabad székre és várakozóan a fiúkra néztem, akik kérdőn tekintettek rám.

- Valami baj van? – kérdeztem egy korty kávé után.

- Mondhatjuk úgy is. – jelentette ki Liam.

- Mi a gond? – húztam fel a szemöldököm.

- Van a csapatunknak egy megbízása. – folytatta Louis.

- Oh... – ennyi volt, amit erre tudtam reagálni.

- Igen, oh... – utánzott Niall. – Szóval kénytelenek voltunk elfogadni. – avatott be.

- Mikor is történt mindez? – kérdeztem két korty között.

- Ameddig ti éppen... ö... – dadogott Niall.

- Mi éppen? – kérdeztem a folytatásra várva.

- Ameddig ti hancúroztatok a fürdőben. – jelentette ki Zayn.

Erre a konkrét megnyilvánulására egyáltalán nem számítottam. Az arcomon megjelent egy kis pír és lenéztem az asztalra. Próbáltam lenyugodni, de nem ment. Éreztem, hogy az arcom még mindig lángokban áll és emiatt nem akartam felnézni rájuk. Valamint, ha a tegnap történtekre gondolok mosolyognom kell, de közben teljesen zavarban érzem magam. Hiszen azt én akartam, én mondtam Harrynek, hogy zuhanyozzon velem... Számomra ez a helyzet kínos, nagyon kínos.

- Nem kell zavarban lenned, ez természetes. – rántott ki a gondolataimból Louis.

- Oké, szóval mi is ez a „megbízás”? – kérdeztem kíváncsian.

- Utálok csapatban dolgozni, már rég kinyírtam volna a csávót, ha nem kellene veletek konzultálnom! – csattant fel Zayn figyelmen kívül hagyva a kérdésem.

Gondoltam meglepem őket egy kis „keménységgel”, ez könnyű lesz főleg úgy, hogy ezzel a kijelentésével teljesen felidegesített.

- Te nyavalyogsz, hogy utálsz csapatban dolgozni? Én alapból nem akartam ezt az egészet csinálni! Én akkor mit szóljak? Még csak azt sem tudom hogyan kell lőni egy pisztollyal nem még, hogy embert ölni! Szóval kérlek tartsd meg magadnak a véleményed. – fejeztem be, mire rengeteg tátva maradt szájat láttam magam körül.

- Mit csinált veled Harry? – kérdezte döbbenten Liam.

- Tanított. – rántottam vállat.

Nos, ez nem teljesen volt igaz, csak kitaláltam a saját Sims-em karakterét. Ez igaz csak most jutott az eszembe, de már így is nagyon bejön. Soha nem voltam az a tipikus kemény csaj, de most ezt is kipróbálhatom. Hiszen ők hajtogatták mindig, hogy „nekem nem szabad sírnom” „keménynek kell lennem” és stb... Most pedig, amikor ezeket megteszem mindenki döbbenten néz rám. Erről nem tudok mit mondani.

- Nos, mi is az a bizonyos megbízás? – kérdeztem meg ismét.

- Ez a megbízás egy dorgdíller  meggyilkolása lesz, de tudjuk, hogy te még nem öltél embert, ezért arra gondoltunk, hogy egy könnyebb esettel kéne kezdened. – ismerteti velem a helyzetet Liam.

- Könnyebb esettel? Ez pontosan mit is jelent? – kérdezgetem.

- Harryvel még meg kell beszélnem, addig is legyél türelmes. – vigyorodik el.

Megforgattam a szemem, majd a mosogatóba tettem a már üres csészét.

- Jut eszembe, ma újraosztjuk a táblázatot, amiről meséltem neked, szóval... – szólt utánam Liam, mielőtt ki tudtam volna menni.

- Oké. – mosolyodtam el, majd végleg elhagytam a konyhát.

Visszasétáltam a szobába, ahol különös módon Harry már nem volt. Ekkor meghallottam a zuhanyzó hangját a fürdőből, így egyből tudtam valóban mit is csinál. Elővettem egy laza itthoni ruhát, a hajam egy copfba kötöttem és a tükörhöz sétáltam. A fekete ruha tökéletesen illett a mostani kedvemhez. Amit Liam mondott rádöbbentett arra, hogy már nem sok idő van addig, hogy meg kelljen ölnöm az első embert életemben.

Miközben én el voltam foglalva a gondolataimmal Harry kijött a fürdőből. Már csak arra lettem figyelmes, hogy leül mellém és egy puszit nyom az arcomra. Kérdőn felé pillantok, mire megmutatja nekem a gödröcskés mosolyát.

- Jó reggelt! – szólal meg végül.

- Neked is. – mosolyodok el.

Ahogy végignézek a fedetlen felsőtestén eszembe jut a tegnap esti incidens és ennek hatására az arcom lángokba borult. Harry ezen jól szórakozott, én viszont egyáltalán nem. Az arcom a kezembe temettem és vettem egy mély levegőt.

- Mire gondolsz, Bella? – zavart meg Harry kuncogva.

- S-semmire. – mondtam alig halhatóan, de a kezem még mindig az arcom előtt tartottam.

- Nyilván a semmi miatt olyan az arcod, mint egy paradicsomé. – nevet tovább.

Megráztam a fejem, de a piszkáló szavai miatt csak még jobban zavarban éreztem magam. Hirtelen Harry megfogta a vállam és egy egyszerű mozdulattal maga alá gyűrt. A fejem felett támaszkodott, én pedig próbáltam az arcom eltakarni, de elkapta a kezem és magam mellé szorította, így kénytelen voltam ránézni.

- Elárulod, min jár az agyad? – kérdezte vigyorogva.

- Nem. – vágtam rá rögtön.

- Csak nem a tegnap estén? – kérdezte sejtelmes mosollyal. Mi vagy te, Harry?!

- Miért gondolnék arra? – kérdeztem vissza válasz helyett, de volt egy olyan érzésem, hogy az arcom színe elárulta az igazat.

- Ezt igennek veszem. – miután kimondta a szavakat az ajkamra tapadt.

Édes ajkát ráérősen mozgatta az enyémen. Már nem is éreztem magam zavarban, hiszen ezzel a csókkal elfeledtetett velem mindent. Elérte, hogy másra ne tudjak koncentrálni, csak rá. A csókunkat ő szakította meg egy elégedett mosoly kíséretében. Szó nélkül távozott a szobából, mire én eleresztettem egy nagy sóhajt. Végigsimítottam az ajkamon és azon gondolkoztam, hogy mi történik velem. Mit vált ki belőlem Harry? Olyan dolgok jutnak az eszembe, mint még eddig soha. Mindig jó kislány voltam, sose voltak piszkos gondolataim fiúkról és most jött Harry, még csak be sem kopogott és mindent összepiszkolt a gondolatomban. Elképzeltem, ahogy az ajkai az enyémhez érnek, ahogy bennem van, ahogy édes dolgokat suttog a fülembe... Nos, eddig ilyeneken nem gondolkoztam... még csak eszembe sem jutottak. Vajon Harry is gondol ilyenekre? Ekkor felpattantam az ágyból és a fürdőbe sétáltam. Muszáj volt egy kicsit „regenerálnom” magam. Megmostam az arcom és a fogam, majd elvégeztem a dolgom, végül vetettem magamra egy utolsó pillantást. A fürdőszoba ajtó váratlanul csapódott ki, aminek hatására összerezzentem és a belépő személy felé kaptam a fejem. Megnyugodtam, amikor Harry támaszkodott az ajtófélfának.

- Megijedtél? – emelte fel a szemöldökét.

- Nem. – rántottam vállat.

Valójában nagyon is megijedtem. Még mindig tartok attól, hogy valaki beront ide és megpróbál megölni, mint az nemrégiben történt. A szemem előtt szüntelen ott lebeg a férfi arckifejezése, amikor Harry lelőtte őt, aztán pedig az az érzés, amit soha többet nem szeretnék érezni, mégis előjön, amikor rám nehezedett a testével. A hátamon végigfutott a hideg, a karom libabőrös lett és nem bírtam megszólalni. Harry lassan felém sétált, megdörzsölte a karom, majd gyengéden magához húzott és megölelt.

- Beszélnünk kell. – suttogta a fülembe.

- Csak... még egy kicsit.... – nyögtem ki nehezen és még szorosabban húztam magamhoz.

Kellett nekem a közelsége, szükségem volt az ölelésére, hiszen ezt rajta kívül mástól nem kapom meg. Még soha senki nem állt hozzám olyan közel, mint ő. Vajon ezt ő is így gondolja? Az arcom a nyakába fúrtam és mélyen belélegeztem az illatát. Olyan Harrys illata van, ami nekem kifejezetten tetszik.

- Mennünk kell. – próbált eltolni magától, de én még nem gondoltam úgy, hogy ideje lesz menni, amin csak kuncogott.

- Na jó, menjünk. – sóhajtottam és elengedtem.

A kezét az enyémre kulcsolta és levezetett maga után a nappaliba, ahol az összes fiú várt. Harry és én is leültünk a szabad helyekre. Én Zayn és Louis közé kerültem Harry pedig elénk ült egy fotelba.

- Beszélnünk kell egy kicsit a megbízásról. – szólalt meg végül Harry.

- Szerintem Bella még nem tudna a hasznunkra válni. – szólalt meg Zayn, mire sértődötten az oldalába böktem a könyökömmel.

- Tudom. – bólintott Harry, mire bosszús pillantásokkal jutalmaztam. – Ezért is fogjuk őt betanítani a délután. – tette hozzá.

- Ezt meg hogy érted? – szólaltam meg végül.

- Úgy, hogy egy olyan embert fogsz megölni, akit a legjobban utálsz. – engedett magára egy elégedett vigyort.

- Liam-et? Nem hiszem, hogy örülnétek neki. – ráztam meg a fejem.

- Komolyan, Bella? – csattant fel Liam.

- Komolyan, Bella? – utánoztam magas hangon.

- Elég! – szólt közbe Harry. – Van olyan személy, akit jobban utálsz Liamnél. – mondta nyugodt hangnembe.

- Ki? – kérdeztem értetlenül.

- Ez amolyan meglepetés lesz. – szólt közbe Louis.

Oké, szóval mindenki tudja, csak én nem, semmi baj, Bella... Csak egy számodra ismeretlen embert kell megölnöd, nem nagy ügy!

Nos, ez a nyugtatás nem vált be...

- És meg kell majd ölnöm őt? – kérdeztem, mintha nem tudnám, hogy igen.

- Igen, ez olyan dolog a bérgyilkosoknál, mint a lányoknak elveszteni a szüzességét. – vigyorgott rám Harry, mire megforgattam a szemem.

- Ez elég béna hasonlat volt... – motyogtam. – És tuti, hogy nem olyan. – tiltakoztam.

- Majd meglátod. – nevette el magát. – Most pedig mi elmegyünk, betesszük a patkányt a laborba. – állt fel Harry.

- El fogjátok őt rabolni?! – kérdeztem hitetlenül.

- Nem hitted, hogy az utcán fogod megölni, ugye? – nézett rám felvont szemöldökkel.

- Pf... persze, hogy nem... – legyintettem.

- Oké, akkor ameddig nem jövünk vissza Niall-el leszel. – folytatta.

- Miért pont vele? – kérdeztem kíváncsian. – Miért nem veled? – tettem hozzá.

- Mert Niall a gyilkoláshoz jobban ért, mint a rabláshoz és én pedig elég jól bánok a kloroformmal. – magyarázta.

- Vagy talán engem is utálsz? – kérdezte viccelődve Niall.

- Nem, dehogy. – nevettem erőltetetten.

- Hah, nézzenek oda... – tette karba a kezét Niall.

- Bella, gyere velem egy percre! – intett felém Harry, majd a konyhába ment.

Szó nélkül felálltam és utána mentem. Nem tudtam, hogy mire számítsak, ugyanis az arca érzelemmentes volt, nem tudtam róla leolvasni semmit. Kicsit féltem, hogy mit fog mondani. Valamit talán rosszul csináltam? Vagy mondtam valamit, amit nem kellett volna? Talán az volt a baj, hogy azt mondtam utálom Liam-et? Hiszen az csak az igazság... Jó talán egy kicsit túloztam azzal, hogy utálom, de nem a szívem csücske. Niall pedig nyilván félreértett valamit, őt egyáltalán nem utálom, hiszen még nem is ismerem! Két mondatot sem beszéltem vele és nála már az plusz pont, hogy nem akart „megerőszakolni” – már ha Liam esete annak számít – de nem bízol el magam túlzottan, ki tudja mennyi időt kell vele eltöltenem.

- Valami baj van? – álltam meg Harry előtt, aki csípőre tett kézzel állt.

- Kérlek viselkedj! – mondta ingerülten. – Niall kedves tud lenni a lányokkal, jó fej, te is legyél az vele. – nézett rám szigorúan.

- Oké, az leszek. – sóhajtottam. – Bár nem, mintha eddig nem az lettem volna. – tettem hozzá halkan.

- Csak időben szóltam. – lépett oda hozzám és megfogta a kezem. – Tudom, hogy nehéz neked, hiszen csak 5 fiúval kell együtt élned, de én próbálok neked mindenben segíteni. – nézett mélyen a szemembe. – Többet nem fog előfordulni, ami Liam-nél történt. – tette hozzá.

- Bízom benne, hogy Niall nem olyan... – motyogtam és lenéztem a földre, de Harry felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Ameddig én élek senki sem bánthat. – suttogta.

Elmosolyodtam. Nagyon jól estek a szavai. Egyre közelebb hajolt, már éreztem a leheletét az arcomon. Az ajkai súrolták az enyém, várta, hogy én kezdeményezzem a csókot, de nekem eszem ágában sem volt. Megunta a várakozást és vadul megcsókolt. Sietős volt a csókja, de még így is kellőképpen kiélveztük a helyzetet.

- Csak legyél jó kislány. – döntötte a homlokát az enyémnek.

- Jó kérés egy leendő bérgyilkostól. – kuncogtam.

Elmosolyodott, majd eltávolodott tőlem. Megfogta a kezem és visszamentünk a nappaliba.

- Akkor induljunk. – mondta végül Harry. – Niall, nagyon vigyázz rá! – nézett az említett személyre.

- Oké. – mondta lazán.

Harry egy puszit nyomott a fejemre, majd kisétált az ajtón a többiekkel. Kettesben maradtam Niall-el. Rá emeltem a tekintetem, ő viszont csak maga elé meredt. Biztos valamin nagyon elgondolkozhatott, ezért megköszörültem a torkom, aminek hatására felém kapta a fejét.

- Öltözz, elmegyünk enni! – mondta végül.

- Mit vegyek fel? – kérdeztem zavaros tekintettel.

- Mit tudom én... – rántott vállat.

- Ezzel sokat segítettél. – morogtam.

- Olyan ruhát vegyél fel, amibe majd dolgozni is fogsz, ha érted hogy értem. – válaszolt végül.

- Persze, értem. – mondtam, majd felsiettem a szobánkba.

Egyáltalán nem értettem. Olyan ruhát kell felvennem, amibe majd gyilkolni fogok. Ez lett volna a legegyszerűbb válasz, de én még így sem tudom mi lenne a legalkalmasabb erre a célra. Egyre közelebb van az idő, amikor már én is bűnöző leszek, engem is bármelyik percben lecsukhatnak. El sem hiszem, hogy ilyen dologba keveredtem. Őszintén eddig még láttam valami kiutat, hogy ne keljen ezt csinálnom. Amikor Harry kijelentette, hogy megvásárolt – vagy mi – Olivertől reményt nyújtott nekem, de el is szállt. Már semmi sem tartja bennem a reményt, hogy ezt az egészet megúszhatom. Nincs más választásom, gyilkolnom kell. De mi történne, ha nem tenném? Mi lenne, ha azt mondanám, hogy én nem csinálom ezt? Megölnének engem is, nehogy feldobjam őket? Mindenesetre ezen nem gondolkozhatok tovább, készülődnöm kell az első „áldozatom emlékére”. Kinyitottam a szekrényem és körülnéztem benne. Vajon milyen ruha lenne a legalkalmasabb erre az alkalomra? Döntésre jutottam. Egy olyan ruhát választottam, amiben nem túl feltűnő, hogy tipikus „rossz kislány” vagyok. Végül ilyen lett a szettem:

Vettem egy mély levegőt és visszamentem Niall-hez, aki ugyan nem öltözött át, de még így is félelmetes hatást kelt. Fekete csőfarmere a lábára simul, a szürke póló pedig kiemeli az izmait és a fekete bokacsizma is passzol hozzá. A haja enyhén fel van zselézve, így a szőke tincsek kicsit kuszán állnak. Azt vettem észre, hogy a kelleténél jobban, feltűnőbben kezdtem bámulni. Gyorsan elkaptam a tekintetem és az ajtóhoz sétáltam, ahogy felvettem a fekete tornacipőm. Niall is mellémért, majd kinyitotta az ajtót és becsukta mögöttem. Az autójához sétáltunk, ami ugyanúgy néz ki, mint a többieké, szóval alig lehetett megkülönböztetni őket. Beszálltam az anyósülésre és vártam. A szívem a torkomban dobogott, ahogy megcsapott a felismerés: már csak pár óra, talán csak fél, és meg kell ölnöm egy embert. Így könnyű lesz, hiszen ők megcsinálják helyettem a munka nagyját, de a lelkizős része sokkal durvább, mint a „gyakorlati”. Niall is beült a kocsiba és el is indultunk. Egyikünk sem szólalt meg, nem tudtam közös témát Niall-el. Nem ismerem őt, de így soha nem is fogom megismerni, ha nem beszélgetek vele. Szóval meg kellett szólalnom, beszélgetést kezdeményeznem vele.

- És, te hogy kerültél bele ebbe az egészbe? – ejtettem ki az első kérdést, ami eszembe jutott.

- Ezt hogy érted? – szólalt meg, de nem nézett rám, szigorúan az utat nézte.

- Hát, hogy én sem önszántamból csinálom ezt az egészet, te miért? – magyaráztam felé fordulva.

- Én teljesen önszántamból teszem. Úgy gondolom a rohadékok, akiket megölöm megérdemlik a halált. – néz rám egy pillanatra, de a döbbent arcom láttám rögtön visszakapja a fejét az út felé.

- Miért gondolod így? – kérdezgetem tovább.

- Mindig meg szoktam kérdezni, hogy mit követtek el azok, akiket később meg kell ölnöm. Többnyire megerőszakolták a gyerekeiket, bántalmazták a feleségeiket, vagy éppen drogdílerek  esetleg azok kiskutyái. – sorolja.

- Tény, hogy ők megérdemlik a halált, de te nem is ismered őket... – mondom halkan.

- Ahogy te sem fogod. – vágja rá. – És? – kérdezi a végén.

- Nem rossz olyan embert a halálba küldeni, aki még csak rád sem nézett az utcán? – kérdeztem felháborodott hangnemben.

- Nem. De majd megtudod, ha ezzel végeztél. – vigyorodik el.

Hirtelen nagyon kíváncsi lettem, hogy kivel kell most végeznem. Harry azt mondta, hogy azzal,a kit a legjobban utálok. Nos, ez több személy is lehet. Ott van a régi kémia tanárom. Na őt szívesen a sírba tenném. Mindig egyest adott, még akkor is, amikor tanultam! Milyen szívtelen dolog... Vagy a vérszerinti szüleimet. Megbosszulnám, amiért elhagytak és nem kellettem nekik. Jézusom, miről beszélek én? Senkit sem ölnék meg! Gyerünk Bella, szedd össze magad!

- Kit kell megölnöm? – kérdeztem végül.

- Meglepetés. – ránt vállat.

- Ne már! Nem mondom el senkinek, hogy elmondtad és meg fogok lepődni, amikor meglátom! – próbálok rávenni.

- Nem. Nem szép dolog hazudni és fogadjunk, hogy nem vagy olyan jó színész, hogy el tudnád azt játszani. – hadarja el.

- Ugyan, Niall! Mindketten tudjuk, hogy el tudnám játszani. – legyintek.

Niall megrázta a fejét és a végén elnevette magát. Tudtam, hogy nem hiszi el, de ez nem is annyira foglalkoztat. Négy évig voltam színjátszó szakkörös az általános iskolába, tehát van tapasztalatom... Ezekkel a gondolatokkal próbáltam magam nyugtatni, de még így is az ujjamat tördeltem. Még mindig jobb, mintha a körmöm rágnám, de hát na.... Niall egy McDonald’s előtt parkolt le, aminek kifejezetten örültem. Elsőként szálltam ki a kocsiból és vártam meg Niall-t. Átkarolta a vállam és bevezetett a tágas helyiségbe. Már meg sem kérdőjelezem, hogy mi ez a hirtelen gesztus tőle, hiszen a bevásárlóközpontban Liam is ugyanezt csinálta és emlékszem, akkor azt mondta, hogy ezt csak a saját biztonságomért csinálja, szóval most sem kérdezősködtem. Valamint Harrynek megígértem, hogy jó kislány  leszek és ezzel rögtön megszegném az ígéretem, ha már egy ilyen kis dologért balhéznák. Alapvetően Niall nem is csinált semmi olyasmit, amiért balhézhatnék, csak átkarolta a vállam az pedig szerintem nem nagy dolog. Illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót és előreengedett, körbenéztem a tágas helyiségben. Nem voltak sokan, mégis úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Lehet, hogy a stressz miatt van, hogy így gondolom, mivel amikor körülnézek senki sem néz pont felém. Mindenki el van foglalva a kajájával, vagy éppen a társával. A pult mögött levő lány kedvesen mosolyog rám. Megfordul a fejemben, hogy ő valójában milyen szerencsés. Igaz nem ismerem, nem tudom a nevét és a hátterét sem, de tőlem szerencsésebb az biztos.

- Mit kérsz? – zökkentett ki a gondolatomból Niall.

- Ö... – kezdtem el gondolkozni. – Sült krumplit és egy sajtburgert. – mondtam ki végül.

- Oké, keress egy asztalt! – mondta parancsolgatósan és a pult felé indult.

Kicsit irritál – na jó, nagyon irritál – hogy majdnem mindig megmondják, hogy mit csináljak. Ha nem mondta volna olyan hangnemben, akkor nem lenne semmi baj, de szerintem alapból tudom, hogy ameddig ő rendel és fizet, addig én keresek szabad asztalt. Úgy döntöttem nem teszem ezt szóvá, még tartanom kell a „jó kislány leszek” ígéretem. Az egyik sarokba volt egy szabad, kétszemélyes asztal, így arra vettem az irányt, már a nyomomban Niall-el. Ennyit gondolkozhattam, hogy ő közben már meg is vette a kaját? Nem foglalkoztam ezzel többet, ledobtam magam az egyik székre és várakozóan Niall-re néztem. Két tálcával ült le, az egyiket elém tette, a másikat (amin mellesleg két személynek elegendő kaja foglalt helyet) pedig maga elé húzta. Szó nélkül kezdett el enni, így én követtem a példáját. A kezem elkezdett remegni a gondolat miatt, hogy már egyre közelebb van az idő.... Az idő, amikor véget kell vetnem egy életnek.  

Sziasztok! Hű, rég volt már új rész, ezért most egy kicsit hosszabbal „ajándékozlak” meg benneteket. :) Nincs sok időm a tanulás és egyéb dolgok miatt sűrűn feltenni új részeket, remélem megértitek :) Igyekszem megírni a hétvégén a folytatást, szóval hétfőn, vagy legkésőbb kedden délután felkerül a folytatás. Köszön a türelmeteket és jó olvasást ehhez a fejezethez! :)