1. Fejezet - Javaslatok

Reggel még nem gondoltam, hogy nem a saját ágyamban fogok aludni. De sajnos nem tudok mit tenni ellene. Nevelőszülőknél élek sosem ismertem az igazi szüleim. A nevelőapám kibírhatatlan, minden nap részegen jön haza és hol engem, hol anyát bántja. Igen, vele már 18 év óta lettem olyan kapcsolatban, hogy anyának szólítsam. Amikor 15 évesen megtudtam, hogy nem az igazi szüleim összetört bennem egy világ. Egy világ, amit még mára sem tudtam felépíteni.

Anyával megcsináltuk a vacsorát, ami Robert kedvence, hogy mire hazaér semmi kifogása ne legyen. Mivel mindig hulla részeg könnyen talál olyan dolgot, amibe beleköthetne. 18 év alatt már megszoktam. Amikor iskolába jártam sokszor nem tudtam tanulni másnapra, mert lent kiabáltak. Szörnyű volt anyát másnap lila és zöld foltokkal látni, de nem szóltam semmit, mert tudtam, hogy én is arra a sorsra jutok, mint ő.

Tűkön ülve, szótlanul várjuk, hogy Robert kinyissa a bejárati ajtót és elszabaduljon a pokol. Anya a földet pásztázza én pedig a lábammal dobogok a padlón. Kicsapódik a bejárati ajtó, mire mindketten arra kapjuk a fejünket. Anya felpattan és az ajtóhoz siet. Túlzottan figyelnem kell, hogy halljam amit beszélnek.

- Szia édesen! – mondja lágy hangon anya. – Milyen napod volt? – érdeklődik.

- Szar, mert ide kell hazajönnöm! – mondja hangosabban, mire összerezzenek a széken.

Szóval megint ivott. Már csak ezt tudom megállapítani, azért ez rá nézve elég gáz. De persze ez őt nem érdekli.

- Szia. – köszönök, amikor belép.

- Na már csak te hiányoztál! – fogja meg a fejét, ami kifejezetten rosszul esett.

- Robert, Bella és én a kedvencedet főztük. – mosolyog anya, ezzel próbálja oldani a feszültséget.

- Ajánlom, hogy jó legyen! – ül le a szokásos székére.

Persze, egy köszönöm is megtenné. Ez csak a gondolatomban hangzott el, nem szeretnék balhét csinálni ma. Veszek egy mély levegőt és szedek a tányéromra, amit Robert nem hagyott szó nélkül, persze, mert miért is ne.

- Nem tanítottak meg, hogy először a férfi szed? – kiabálja el magát, mire azonnal visszahúzom a kezem, ezzel visszavonva az előző mozdulatom.

- Ez nem teljesen így van. – mondtam halkan. Azt hittem nem hallotta meg, de tévedtem, amikor újra kiabálni kezdett.

- Egész nap gürcölök nektek és még nem is szedhetek először? Meg kell várnom, ameddig kotorásztok a tányérba? – kiabálja.

- Nem kotorásztam volna, hiszen ez pizza nem lehet benne kotorászni! – mondom ingerülten.

Nem tudom mi ütött belém, de már annyira idegesített, ahogy rólunk beszélt. Anya szúrós szemekkel nézett rám, apa pedig ökölbe szorította a kezét. Ez már csak rosszul sülhet el. És úgy is lett. Hirtelen felpattant az asztaltól és a karomnál fogva felhúzott a székről.

- Robert, ne! – kiabálja anya, de ő nem lazít a szorításomon.

- Hogy mersz velem így beszélni? – ordítja a fülembe.

- Részeg vagy, holnap már nem is fogsz rá emlékezni! – kiabálom egyenesen a szemébe.

Megdermedt és elengedett. Hátrébb léptem egy lépést, de meginogtam, amikor a keze egy hatalmasat csattant az arcomon. Anya kiabált, hogy ne csinálja, de őt ez nem hatotta meg, ahogy az sem, hogy a szememből már patakokban folytak a könnyek. A keze összesen ötször csattant az arcomon. A szemem szorosan összecsuktam és letérdeltem a földre. Keményebb tárgy ért az arcomhoz, mire kipattantak a szemeim. A kezem arra a területre tévedt, ahol az ütés miatt lángolt a bőröm. Még jobban folytak a könnyeim, amikor a kezemen megláttam a vért. Feltápászkodtam a földről és az ajtóhoz szaladtam. Forgott velem az egész világ, már azt sem tudtam, hogy merre megyek, de abban biztos voltam, hogy minél messzebb akartam kerülni innen.

- Bella, azonnal állj meg és gyere vissza! – kiabált utánam, de csak még gyorsabban kezdtem futni.

London ezen része üres volt ilyenkor. Csak a tornacipőm kopogását hallottam az úton és az apám ordibálását. Valamennyivel forgalmasabb részhez értem és rögtön az első emberhez odarohantam.

- Kérem, segítsen! – fogtam meg a nő kezét.

- Menjen már, hagyjon békén! Őrült nő! – hátrált és kikerülve engem elsietett.

- Nem érti, hogy meg fog verni?! – ordítottam utána.

- Bella!  - hallottam apa hangját az út másik feléről, mire elkezdtem rohanni az ellenkező irányba.

Végigfutottam az egész utcán, de már túl kifáradtam, ezért a saroknál leültem a fal mellé és felhúztam a térdem. Beletemettem az arcom és csak sírtam. Vártam, hogy utolérjen és hazarángasson, ahol majd jól megkapom a magamét. Ám nem az történt velem, mint amire valójában számítottam. Valaki leguggolt elém és megfogta a karom. Megugrottam és felkaptam a fejem. Robert helyett egy göndör hajú, zöld szemű fiú guggolt le elém.

- Hé, minden rendben? – kérdezte zavaros tekintettel.  

- Nem teljesen. – ráztam a fejem.

- Bella! – hallottam Robert kiabálását nem messze.

- Kérlek, könyörgöm segíts! – néztem a fiúra.

- Bántani akar? – kérdezte ingerülten.

- Igen. – szipogtam.

- Mindjárt jövök, maradj itt! – mondta, majd felállt és kifordult arra az útra, ahol Robert van.

Bele se mertem gondolni, hogy ezután mi fog következni. A fejem a térdemre hajtottam és a fülemre tettem a kezem. Nem akartam hallani, nem tudtam volna végighallgatni. Talán öt vagy tíz perc is eltelt, mire valaki lassan levette a kezem a fülemről.

- Nyugodj meg, most már minden rendben lesz. – fogta meg a kezem az idegen.

- Mi történt? – kérdeztem remegő hangon.

- Az nem fontos, gyere elviszlek magamhoz! – segített felállni.

Nem tudtam, hogy bízhatok-e benne, hiszen még a nevét sem tudom, de mivel nem akartam haza menni jobbnak láttam, ha vele megyek. Elvégre mi bajom lehet?

- De ez nem probléma neked? – kérdeztem, miközben a halványan megvilágított utcán sétáltunk.

- Dehogy, egyedül élek szóval addig maradsz ameddig csak szeretnél. – nézett le rám.

Ekkor szembesültem, hogy nem egy átlagos fiúval van dolgom. A haja tökéletesen be van állítva, a szemei csodálatosan csillogtak és ahogy elmosolyodott gödröcskék látszódtak az arcán. Egyszerűen tökéletesnek tűnt, bár senki sem az. Egy nagy fekete autóig mentünk, aztán kinyitotta nekem az anyóülés ajtaját. Beszálltam és be is csukta mögöttem. Megkerülte az autót és beindította a motort. London olyan részébe mentünk, ahol eddig még nem nagyon jártam.

- Megmondod a neved? – kérdeztem ezzel megtörve a csendet.

- Harry, Harry Styles. – nézett egy pillanatra rám. – És a tiéd? – kérdezte már az utat nézve.

- Bella Peterson. – válaszoltam.

- És hány éves vagy, Bella? – kérdezte.

- 18. – adtam tömör választ. – És te? – ezúttal én kérdeztem.

- 20. – mondta egy kis csend után.

- És mivel foglalkozol? – kérdeztem kíváncsian.

- Azt majd akkor, ha jobban összeismerkedtünk. – mondta titokzatosan.

Ebben a percben megkérdőjeleztem, hogy tényleg jó ötlet volt-e vele jönni. Ha egy ilyen egyszerű válaszra addig kell várni, talán már titkolnivalója is akad. De még mindig jobb, mint Robert. Ekkor eszembe jutott anya. Vajon mi lehet vele? Talán egy kicsit túlzottan elgondolkodtam, mert már csak Harry hangjára lettem figyelmes.

- Az apád volt az az alak? – kérdezte.

- Nem, a nevelőapám. – válaszoltam az ablak felé fordulva.

- Részeg volt? – kérdezgetett tovább.

- Nyilvánvaló, de erről most nem szeretnék beszélni, ha nem baj. – fordultam felé, de miután elmondtam a mondatom visszafordultam az ablakhoz.

Egy parkolóban álltunk meg, majd gyalog mentünk egy társasházhoz. Harry kinyitotta az ajtót és illedelmesen előreengedett. A liftnél a 10-es számot nyomta meg, majd rájöttem, hogy a legtetejére megyünk az épületnek. Kicsit be voltam pánikozva, hogy  egy idegennel leszek összezárva az épület legfelső szintjén. Talán ezt Harry is észrevette, vagyis a mondatából ítélve biztosan.

- Nyugi nem vagyok erőszakos és nincsenek dühproblémáim. – mondta mosolyogva.

- Ezt jó tudni. – talán egy kicsit remegett a hangom.

Ez lehet, hogy azért volt, mert a történteket még nem tudtam teljesen feldolgozni. A fejem még mindig túlzottan fájt. Nem mertem hozzáérni a sebhez, ami még otthon vérzett, de nem lehetett vészes, ha Harry nem említette meg. Megérkeztünk egy folyosóra, ahol erős volt a fény. Harry kinyitotta a fekete ajtót és előrement felkapcsolni a lámpát. Becsukta mögöttem az ajtót én pedig körülnéztem a nappaliba. Ahhoz képest, hogy egyedül lakik és fiú viszonylag rend volt. A helyiség nem volt túl tágas, de mégis otthonos volt. Kanapé és egy lapos tévé, mellette könyvespolc tele könyvekkel és különböző DVD-kkel. A körbenézésem Harry hangja zavarta meg.

- Nos, ez a nappali, ott a konyha, arra a szoba van és a szobából pedig nyílik a fürdő. – sorolta az ajtók felé mutatva. – Érezd otthon magad! – tette hozzá.

- Köszönöm. – mondtam halásan.

Bólintott és a konyha felé biccentett. Követtem őt, majd leültem az egyik székre.

- Éhes vagy? – kérdezte a hűtőben kotorászva.

- Igen. – válaszoltam kicsit halkan.

- Akkor csinálok szendvicset. – vette elő a „hozzávalókat”.

- Tudod én csak.... Csak azt akartam mondani, hogy nem tudok neked lakbért és egyebet fizetni, mert nincs munkám, de... – folytattam volna, de Harry félbeszakított.

- Nem gond. Jó munkahelyem van szóval emiatt nem kell aggódnod. – mosolygott rám.

Egyre jobban kíváncsi lettem arra a bizonyos munkahelyre. 

- De ha már felhoztad a fizetést lenne néhány javaslatom. – nos, ez az amitől féltem.

- És mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian.

- Tudod, nem vagyok jó szakács és néha jól esne munka után főtt ételt enni. – mosolyog rám. – Valamint néha a házon is végigfuthatnál egy vizes ronggyal. – tette hozzá.

- Ha csak erről van szó, ezeket meg tudom csinálni. – mosolyodtam el.

- Tulajdonképpen ez még nem minden. – vakarja meg a tarkóját. – Mint látod nincs barátnőm és már jó régen nem is volt. – mondta egy kaján vigyorral.

- És? – kérdeztem értetlenül.

- És a főtt étel mellett jól esne más is, ha hazajövök munka után. Tudod elég stresszes és fárasztó a munkám. – mondta önelégült vigyorral.

- Ha elmondanád, hogy mit dolgozol meg is érteném, de én nem vagyok örömlány! – mondom ingerülten.

- Én nem is azt mondtam! – mondja védekezésképp. – Az örömlányok pénzért dolgoznak, te viszont szállásért. – vigyorog továbbra is.

- Majd keresek másik szállást! – állok fel és az ajtóhoz sietek.

- Szerinted mások befogadnának? Se lakbér se semmi? Szerinted más férfiak miért fogadnának be? – siet elém és az ajtó elé áll, hogy ne tudjak kimenni.

- Majd keresek munkát. – idegesített, hogy úgy beszél velem, mintha egy utolsó lotyó lennék.

- És mégis hol? – nevet erőltetetten.

- Bárhol, de nem fogok ilyet csinálni! – kiabálom el magam.

- Jó, rendben. – mondja nyugodtan. – Hagyok egy kis gondolkozási időt. Addig maradj itt. – fogja meg a vállam.

- Oké. – egyezek bele.

- Gyere! – karolja át a vállam és a konyhába vezet. – El kell látnom a sebed. – ültet fel a pultra.

- Ne... – tiltakoznák, de félbeszakít.

- Muszáj! – mondja ellenvetést nem tűrve. – Nyugi, nem fog fájni. – mosolyog rám.

A szekrényekből előkeres egy piros dobozt, amin egy kereszt van, majd kivesz belőle egy kis üveget és kötszert. Önt az üvegből egy tiszta konyharuhára, majd a sebem felé közelíti. Amikor hozzáér kellemetlenül fészkelődni kezdek, mivel nem egy kellemes érzés.

- Nyugi, mindjárt végzek. – mondja és közben törölgeti.

- Kérlek... – magam sem tudom, hogy mire kértem, talán, hogy hagyja abba.

- Kész is. Nagyon fájt? – kérdezi mosolyogva.

- Igen. – válaszolok szenvedve.

- Nos, most már nem fog. – tapasztja le a kötszert.

- Köszönöm. – mosolygok rá.

- Ugyan, nincs mit. – néz a szemembe.

Fénynél sokkal jobban lehet látni a gyönyörű zöld szemét. Egy percre elvesztem benne, majd gyorsan lenéztem a földre. Harry ezen jól szórakozik, mikor újra felnézek rá már komoly arccal bámul le rám. A tekintete a szemem és az ajkaim között vándorolnak. Most meg akar csókolni, vagy mi?

- Nézzünk egy filmet! – szólal meg végül.

- Rendben. – rántok vállat, majd lesegít a pultról és a nappaliba megyünk.

- Milyen filmeket szeretsz? – kérdezte a könyvespolc előtt állva.  

- Minden féle filmet szeretek. – válaszolok, miközben leülök a kanapéra.  

- Akkor nézzük ezt. – vesz ki egy DVD-t.

A borítójáról már látom, hogy horror film. Nos, azt kevésbé szeretem, de ezt nem akarom hangoztatni. Harry behúzta a függönyöket, hogy sötétebb legyen és ne világítson be az utcáról a fény, majd eltűnt a konyhaajtó mögött. Én csak hátrahajtottam a fejem és lecsuktam a szemem. Talán itt kellene maradnom és tennem ami kér? Talán igaza van, hogy más nem fogadna be, csak ugyan ilyen feltételekkel? El kell döntenem, de nagyon nehéz...